A Szentmise miseájtatosságok az egyházi misekönyv alapján. A kath. Magyar közönség használatára (Budapest, 1912)
Előszó
ELŐSZÓ. Hogy minő szándék vezette a szerzőt a jelen miseájtatosságok kiadásában, ugyanazon gondolatokkal jelezhetjük, melyek egyúttal legmegfelelőbb módon vezetik be az olvasót e könyv értelmébe s használatába. A szentmise szertartásai az egyházi hitélet egyik legjelentősebb része és megnyilvánulása. Az áldozat minden népnél s minden időben a vallási élet középpontjában állt. A keresztény vallás csak egyfajta áldozatot ismer : Krisztus véres önfeláldozását a kereszten s e véres áldozat vérontásnélküli, titokzatos megújítását oltárainkon, a szentmise áldozatában. Már az őskereszténység, mint szent Irén lyoni püspökvértanú (szent János apostol tanítványának, Polikarpnak, tanítványa f 202), a szentmisében látta azt a «tiszta ételáldozatot», melyről maga az Isten hirdette előre az ószövetségben, hogy a megfertőzött levitái áldozatok helyére fog lépni s Isten nevének dicséretére «napkelettől napnyugatig», «minden helyen s minden nemzetben» illatos áldozatként fog ég felé szállni (Mail, 11.). Ez az a «Melkizedek rendje szerinti kenyér- és boráldozat», melyről a próféták szólnak (1 Móz 14, 18 ; Zso 109, 4.) ; ez az ószövetség egész előképes áldozatrendszerének gyönyörű teljesülése. Már szent Pál apostol szerint a szentmise a keresztények voltaképeni megkülönböztetője a zsidóktól és pogányoktól (Zsid 13,10), melyhez ugyanezen okból félő tisztelettel s nagyrabecsülésselragaszkodottmárakatakombáknak s 1*