Adamik Tamás: József Attila: Medáliák című ciklusának szerkezete - A Szent István Tudományos Akadémia Székfoglaló előadásai 9. (Budapest, 2006)
kezdve (Kr. e. 7. sz.) ismeretes, hogy két kiválasztott embertípus létezik: a költő és a király.59 Huszonhárom király sétál, jáspiskorona fejükben,... új hold süt a balkezükben. Huszonhárom kölyök csúszkál, csámpás sityak a fejükben... új nap lángol jobbkezükben (11,1-2; 5-6). De a „huszonhárom kölyök" is József Attilia, az ifjú forradalmár. A királyok kezében hold süt, a kölykökében nap lángol, s ha hinni lehet a szimbolumértelmezésnek, akkor a hold a halálra utalhat, a nap pedig az életre.60 Ez pedig azt jelenthetné, hogy az adott pillanatban költőnk jobban bízott a forradalomban, mint költészetében. De különleges a befejezés azért is, mert befejezetlen, azaz a költő a 12. verspárnak, a záródarabnak csak az első felét, az alanyokat írta meg, az állítmányokat viszont, vagyis hogy a fekete, a sárga, a rézbőrű és a fehér emberrel mi történik, elhallgatta: az olvasókra hagyta a kiegészítést. Ennek oka talán abban rejlik, hogy kétségbeesésében mindkét lehetőséget (azaz a költő és a forradalmár tevékenységét) egyaránt értelmetlennek látta, s helyettük inkább a halált választotta volna, de ezt önmagának sem merészelte bevallani. 5. Végső összegezésül talán megállapíthatjuk, hogy abban a válságos helyzetben, amelyben a Medáliák elnyerte végső formáját, József Attila remény és reménytelenség között hánykolódott, s az öngyilkosság gondolata is felmerült benne. Olykor annyira lehetetlennek tartott minden további tevékenységet, mind a költőét, mind a forradalmárét, hogy jobbnak vélte meghalni. Ezért térnek vissza újra meg újra ciklus általunk tagolt részeiben a reménytelenség és a halál képei. Ezt azonban 59 Hésziodosz, Istenek születése, Munkák és napok. Fordította TRENCSÉNYIWALDAPFEL Imre, Magyar Helikon, Budapet 1976,9-10. 60 Jean Chevalier, Alain CHEERBRANT, I. m. 590,890-891. 29