Aubermann Miklós: A katholikus hit védelme. Apologétika a középiskolák számára (Budapest, 1907)
Bevezetés
ELŐSZÓ. Szinte helytelen dolognak látszik és az egységes vallásoktatással össze nem egyeztethetőnek, hogy a középiskolák utolsó osztálya számára egyszerre három tankönyv is megjelenik. Azért szükségesnek tartom jelen apologetika kiadását röviden indokolni. A nagyméltóságú püspöki kar előtt ismeretes volt az a fölfogás, hogy az egységes vallásoktatás minden osztály számára csak egy tankönyvnek approbációját kívánja. Szándékosan nem osztotta ezt a fölfogást, midőn több hasonló tartalmú tankönyv használata előtt az utat el nem zárta s megengedte, hogy ne csak egy háromtagú bírálóbizottság, hanem egy egész ország vallástanári kara döntsön az ugyanazon osztály számára írt és kiadott tankönyvek sorsa fölött. Nemcsak azért, mert több szem többet lát, hanem mert a gyakorlat sokat fedez föl, mire olvasva rá nem jövünk. Lehetséges továbbá, hogy alaki hibái miatt a versenyben elbukott pályamű tartalmánál fogva, alapos javítás után, ismét versenyképessé lesz. És erre gondoltam elsősorban, midőn tankönyvem kiadását elhatároztam, mert e könyvről szóló bírálatok följogosítottak rá. A hármas bizottság általános bírálata szerint ugyanis a szerzőnek «nagy érdeme a kitűnő anyaggyűjtés. Nagy ismeretkörrel és hangyaszorgalommal olyan anyagot gyűjtött össze s részben föl is dolgozott, melyből egy fegyelmezett logikus fő és magyaros kéz a legkitűnőbb művet alkothatta volna meg». Az egyik bíráló úr pedig ezt írta: «A szerző komoly tankönyvíró. Egyik-másik előszeretettel tárgyalt kérdésnél egyenesen kellemesen lep meg. Könyve nem csak a tanév számára fog jó tankönyvet szolgáltatni, hanem a hasznos olvasmány helyét is pótolni fogja, talán még az egyetemi évek alatt is. Jó oldala, hogy ment a fölösleges terjengősségtől és ámbár minden sora lelkes szeretetről tanúskodik, ment a fölösleges szavalásoktól is. A fogalmakat ösz-1 A katholikus hit védelme.