Bándi Gyula: Környezetjog (Budapest, 2014)
XX. A környezetjog egyes szabályozási területei
XX/5. VÍZGAZDÁLKODÁS, VÍZVÉDELEM 443 A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartoznak egyebek között a helyi önkormányzat tulajdonában álló - külön törvény rendelkezése alapján részére átadott - vizek, közcélú vízi létesítmények, ide nem értve a vízi közműveket. A környezetvédelmi törvény szerint a víz kitermelésének és felhasználásának feltételeit vízkészlet-típusonként igénybevételi határérték figyelembevételével kell megállapítani. A víz igénybevétele és felhasználása kapcsán általános feltételeket is tartalmaz a törvény. Eszerint az igénybevétel esetén is gondoskodni kell • a víz, mint tájalkotó tényező fennmaradásáról, • a vízi és vízközeli, továbbá a felszín alatti víztől közvetlenül függő szárazföldi élőhelyek és élő szervezetek fennmaradásához szükséges feltételekről, valamint • arról, hogy a vizek hasznosíthatóságát biztosító mennyiségi és minőségi körülmények ne romoljanak. A törvény fokozott védelem alá helyezi az ivóvízellátást, az ásványi és gyógyvíz hasznosítását szolgáló, a természet védelme szempontjából jelentős, valamint az üdülési, sportolási és terápiás hasznosításra kijelölt vízkészleteket. A felhasznált vizeknek a felszíni és felszín alatti vizekbe történő visszavezetése kapcsán a Ktv. azt a magatartási szabályt fogalmazza meg, amely szerint az a vízi rendszerek megújulási és természetes öntisztulási képességének fenntartását nem veszélyeztetheti. A vízgazdálkodási törvény is megfogalmaz hasonlóan általános előírásokat, melyek közül kiemelkedő a felszín alatti vizek igénybevételének mértékére vonatkozó szabályozás. Ezeket csak olyan mértékben szabad igénybe venni, hogy a vízkivétel és a vízutánpótlás egyensúlya minőségi károsodás nélkül megmaradjon. A másik szabályozási csomagon belül az Európai Unió vízminőségi szabályai jelentik az uniós környezetvédelmi jog legkialakultabb részét. Az irányelvek alapvetően öt kategóriába sorolhatók a bennük foglalt általános lényegi megközelítés szerint, bár a köztük lévő határok természetesen viszonylagosak: • külön kategóriát jelent a vízügyi politikát meghatározó keretirányelv, • a vízminőségi célok és határértékek realizálása, • azon kibocsátásokra vonatkozó szabályok, amelyek a víz szennyezését okozzák a meghatározott fajtájú szennyező anyagoktól, • a különböző szennyező tevékenységek ellenőrzése, és • külön kategória a tengerek védelmével kapcsolatos szabályozás. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az EU több nemzetközi egyezménynek is részese, amelyek pl. a Rajna, a Földközi-tenger és az Északi-tenger szennyezésének kérdésével foglalkoznak.