Bangha Béla S.J.: Az örök élet igéi 2. - Bangha Béla S.J. összegyűjtött munkái 19. (Budapest, 1942)
"Uram, add, hogy lássak!"
Uram, add, hogy lássak ! „Ó, ha én hinni tudnék!" Levelek feküsznek előttem, férfiaktól, nőktől; levelek, amelyeknek írói arról panaszkodnak, hogy nem tudnak hinni, bármennyire szeretnének s bármennyire érzik a hit szükségét. Egy egyetemi végzettségű férfiember pl. ezt írja: „Erősen vallásos nevelésben részesültem s a katolicizmust, mint aktív, pozitív erőt, mint szociális tényezőt, mint politikai rendszert, mint vallást roppantul nagyra becsülöm, sőt csodálom. Büszkén vallom magam katolikusnak s nem is tudnék más lenni. Szeretem a klérust, sok barátom van tagjai között. Magánéletemben a becsület útján járó, jóságra, emberszeretetre törekvő, dolgos ember vagyok. De nem vagyok hivő. Annak ellenére, amit elmondtam, nem hiszek Istenben, embernek érzem Krisztust s nem hiszek a lélekben sem. Nincs. Magam sem tudom, hogyan jutottam erre a nihilista meggyőződésre. De bármennyire igyekszem megtalálni magamban a hit parányát, nem találom. Szoktam olvasni a Magyar Kultúrát s tudom, hogyha ily körülmények közt katolikusnak vallom magam, ez csak a Daudet és Action Frangaise-féle pogány katolicizmus. De bennem ez az irány függetlenül fejlődött ki." „Mindezek után meglepőnek fogja találni, hogy templomba járok. Vasárnapi zenés misére. Imádkozom is, mert a Miatyánkot szép imádságnak tartom. Ürfelmutatáskor lehajtom fejemet s kezemmel a szokásos mozdulatot teszem, de csak azért, hogy senkit meg ne botránkoztassak." Bangha : Összegyűjtött munkái. XIX. 1