Bánk József (szerk.): Fegyelem és kegyelem (Budapest, 1973)
Bevezető
lem kiváló egyéniségeinek megnyilatkozásai. A sokszínű hang ellenére is a különböző életmegnyilvánulásokra vonatkozó megállapításaik olyan gondolategységet alkotnak, mintha különböző alkalmakkor, de mégis egyetlen ajakról hangzottak volna el. Virágcsokorhoz hasonlítom e gyűjteményt. Sok virágnál megjegyeztem, hogy melyik kertből szakítottam. Másoknál már nem emlékszem, hogy mikor és honnan kerültek a csokorba, de azért azok is virágok. A botanikus kertben minden virág mellett ott áll nevének, jellegének, származásának feltűntetése. De a virágok akkor is virágok lennének, ha ezeket a táblácskákat a szél elsodorná, vagy a látogatók magukkal vinnék. így vagyunk ezekkel a gondolatokkal is. Nagyszerű meglátások ezek mind, s a meglátásoknál nem is az a fontos elsősorban, hogy ki látta így, vagy ki mondta, hanem hogy mit mondott. Mi az a maradandó, mi az az örök meglátás, megállapítás benne, amely szinte minden idők minden emberének szól. Ezek a szellemi virágok, nagyszerű meglátások néhol a próza, máshol a vers, epigramma, velős mondások, aforizmák alakját öltik. Vagyis az, amit magyar epigramma így fejt ki: „Szellemi röppentyű kifejezve rövidke sorokban, Tárgya az emberiség élete, lelkülete. Célja a gondködben haladónak fényjelt adni. Hogy vele meglelje mindig a helyes irányt.” A könyv címe egyben program is. Nem tekinthető ezért egyszerű „idézetek tárá”-nak, hanem kompassz, iránytű kíván lenni, amely elő-előszedve alkalmas arra, hogy eligazításhoz segítsen gyomosgazos-bozótos életutunk bizonytalanságaiban. Tehát nem annyira megoldás, mint inkább megoldáshoz segít. „Hogyha az életnek rögös útján ködbe kerültök Biztos iránytűtök lészen e könyv sora mind.” E gyűjteménynek tehát kettős célja van. Az első az, hogy a keresztény ember zeg-zugos életútjait megvilágítsa és a kegyelem fényével — mert hiszen ezek a nagy gondolatok is az isteni fénynek a visszatükröződései — irányt mutasson a zavaros útvesztőkben. A második cél, hogy lelki táplálék legyen. Jórésze szószéken is helytálló. Nem regény ez, amelyet egyfolytában kell olvasni. De ott legyen az asztalunkon, mindennap kinyitjuk itt vagy ott — nem számít, hol nyitjuk — és a sok-sok gondolat között mindig találunk olyat, amely akkor épp nekünk szól, a mi kérdésünkre ad feleletet, vigasztal, fölemel, erősít és reményt nyújt. Ahogyan többszáz oldalon át egymásután következnek: parasztinép, munkások, nemesek; polgárok, katonák, bölcselők, költők, regényírók, hivők és nemhivők, önkéntelenül eszünkbe jut a londoni Westminster-apátság, amelynek hatalmas boltívei alatt egymás 6