Baranyay Jusztin: A törvényértelmezés alapproblémája a C. I. C.-ben (Budapest, 1941)
Fludolf von Ihering, a XIX. század második felének ez a ragyogó jogászi elméje, talán elsősorban arra volt hivatott, hogy ellentéteket, ellenmondásokat és fonákságot meglásson és kiérezzen, azokat fényesen megstilizálja és kiélezze. Nagy művének egyik helyén (Geist des römischen Rechts auf den verschiedenen Stufen seiner Entwicklung. Zweiter Theil. 4. verb. Aufl. 1883, 464—468 11.) a törvénynek és jogásznak egymáshoz való viszonyáról ezt az emlékezetes passzust írta: «Azt hiszem, hogy a régi juriszprudenciának (a klasszikus római jog első korszakára gondol) nagy becsületére szolgál, hogy nem tapadt szolgailag a törvényhez, hanem megpróbálta azt az élet és kor igényeihez hozzáidomítani. E tekintetben a praetor elődjének mondható. Mindketten jelentős jogalkotó tevékenységet fejtettek ki, még pedig nem ritkán a törvényjog rovására. Ezzel szemben a mai felfogás szerint juristának és bírónak feladata csakis a törvény alkalmazása vagy az alkalmazás közvetítése. De épp e feladat teljesítésénél tűnik ki a törvények értéke és értéktelensége, hiányaik, hézagaik, eredeti vagy idővel bekövetkezett gyakorlati elégtelenségük és amíg csak meg nem tudják valósítani azt, hogy a jogszolgáltatással megbízott személyekből ki nem irtanak minden egészséges érzéket és minden érzést, addig a tarthatatlan törvényekkel szemben az ellenzéket elsősorban mindig azok fogják szolgáltatni, kik épp a törvénynek hivatásszerű szervei és szolgái. Az elmélet elítélheti ezt a legélesebben ; lehet még oly erősen hangsúlyozni a bíró ama kötelességét, hogy a törvény elégtelenségéről vallott felfogásának