Bíró Bence et al. (szerk.): A magyar múltat kutatni, írni és láttatni - ez által szolgálni a hazát. Tisztelgő kötet J. Újváry Zsuzsanna 25. pázmányos oktatói éve előtt (Budapest, 2020)
Törtei Renáta: Egy spanyol pápai legátus története. Don Juan de Carvajal bíboros életútja, szerepe és tevékenysége a magyar történetelem viharos éveiben (1455 - 1462)
EGY SPANYOL PÁPAI LEGÁTUS TÖRTÉNETE történeti irodalmat is beépítette műveibe, ami nagy segítséget jelenthet az ilyen irányú kutatásokban.4 Carvajal bíboros személyiségének feltérképezése és szerepe a magyar történelemben igen fontos lehet a jövőre nézve, hiszen talán olyan új forrás- és ismeretanyagra tehetünk szert, melyeket eddig nem ismertünk. Ilyen az a máig nem közölt levél, melyre nemrég leltem rá az egyik extremadurai levéltár digitalizált anyagában. Ez és a további források, mint például Kiss Gergely 2019-ben megjelent hiánypótló tanulmánya5 a bíboros-legátus tevékenységéről adhatnak még újabb információkat. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a magyarországi levéltárak és más forráskiadványok is tartalmazhatnak további, még feltáratlan emlékeket Carvajallal kapcsolatban, hiszen igen kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett a magyar korona országaiban.6 Ebben a cikkben tehát igyekszem feltárni Don Juan de Carvajal bíboroslegátus életének főbb szakaszait és megvilágítani szerepét a magyar történelem sorsfordító éveiben. LEGÁTUS, AVAGY A PÁPAI KÖVET Eredeti jelentésében annyit tett, mint: az idegen országokba küldött követ, vagy olykor a tartományi helytartók mellé kirendelt tisztviselő'. A pápák az idők kezdetétől igyekeztek minden tudás és információ birtokában lenni, mely bármilyen kapcsolatban állott az általuk „felügyelt” területen. A pápai követek jogainak és kiváltságainak, illetve a követek szerepének bemutatásához két lehetőséget veszünk alapul, amikor a katolikus egyházfő követeket küldhet más országokba. Az egyik ilyen eshetőség az, amikor a követ egyházi megbízással a katolikus hívekhez érkezik, vagyis bárhol joga van megjelenni, ahol katolikus hívő található, mivel a pápának jogában áll minden hívével érintkezni és mivel ezt személyesen aligha tudná megtenni. Ilyen esetben beszélhetünk az ún. apostoli delegátusról, aki kizárólag egyházi fel4 Antonín Kalous, Late Medieval Papal Legation. Between the Councils and the Reformation . Roma 2017. 5 Kiss Gergely, „Juan de Carvajal: egy pápai legátus Mátyás idejében. Életrajzi vázlat.” In Hunyadi Mátyás és kora. Szerk. Bárány Attila - Kavecsánszki Máté - Pósán László - Takács Levente. Debrecen, 2019. 248-281. 6 Diplomacziai emlékek. Mátyás király korából 1458-1490. 1. kötet (Magyar történelmi emlékek. 4. oszt./Monumenta Hungáriáé historica) szerk. Nagy Iván és B. Nyáry Albert (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1875), 15-116. valamint Fraknói Vilmos (szerk.) Mátyás király levelei. Külügyi osztály. 1458-1479. I (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1893). 49