Bíró Bence et al. (szerk.): A magyar múltat kutatni, írni és láttatni - ez által szolgálni a hazát. Tisztelgő kötet J. Újváry Zsuzsanna 25. pázmányos oktatói éve előtt (Budapest, 2020)
Őze Sándor: "Valaminek azért mégis kellett lennie". Néhány megjegyzés a reformáció kérdéséhez a Dél-Dunántúlon
ŐZE SÁNDOR Elmondta, hogy szerinte beszélhetett ő Lutherről, megújulásról, ez a terület nem valószínű, hogy érzékelte az egyházszakadást, dogmatikai tisztázásról ilyen körülmények között szó sem lehetett. A hívek pedig örültek a lelki gondoskodásnak a paphiányos időben, azután, ha más pap, szerzetes vetődött arra, annál gyóntak, áldoztak, keresztelkedtek, hosszú időnek kellett eltelni addig, amíg egy másik generáció felekezetekké szerveződve dogmatikailag megalapozott, új szertartásrend alapján érzékelte az új vallási határokat. Az volt a fontos az adott közösség számára, hogy a nyugati keresztény pap eltemette a halottakat, beszentelte a sírokat, megáldotta és megkeresztelte a házasulandókat és az újszülötteket. Benda szerint: „A volt ferences szerzetesek egy csoportja a külföldi akadémiai tanulmányokról hazatért Baranyába. Ok voltak az új hit, a reformáció terjesztői.” Szűcs Jenő nyomán legendaként terjedt el a ferences reformáció elmélete, amely szerint aposztata ferencesek voltak az első reformátorok.13 E szerint „a reformáció első nemzedéke az obszerváns szerzetesek aposztatái közül került ki (...)”.14 A nézet arra az 1960-as években virágzó kutatásra épül, hogy a reformációt, mint forradalmi elméletet kezelje. A ferencesekkel kapcsolatban azonban az elmélet ellenkezője is igaz, ez abból következik, hogy a rend volt messze a legelterjedtebb Magyarországon, míg a szomszédos országokban más rendek, pl. a domonkos a vezető. A ferences rendből kerültek ki a reformáció védői és ellenfelei is. A reformáció ellen azok a területek tudtak igazán védekezni a magyar etnikumú részeken és maradtak meg máig katolikusnak, ahol megmaradtak a ferences kolostorok, Szeged, Jászberény, Gyöngyös, Csíksomlyó. A ferences iskolák magyar etnikumú diákjaikat nagyobbrészt Krakkóba irányították. A 16. század elején a magyar bursa tette ki a diáklétszám majdnem harmadát.15 Ezek a diákok indultak a 13 Szűcs Jenő, „Ferences ellenzéki áramlat a magyar parasztháború és a reformáció hátterében”, Irodalomtörténeti Közlemények 78,4. sz. (1974), 409^435. 14 A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára. A Piliscsabán 2002. október 14-16. között megtartott nemzetközi tudományos konferencia tanulmányai. I—II. köt. szerk. Őze Sándor—Medgyesy-Schmikli Norbert (Budapest-Piliscsaba: Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2005) (Művelődéstörténeti Műhely - Rendtörténeti konferenciák, 1) Az elméletre a Határ és határtalan... című könyvem ferences rendről szóló fejezetében részletesen kitértem. 15 RitoÓknÉ Szalay „Ágnes, Miért éppen Melanchthon?”, in Művelődési törekvéseink a korai újkorban: Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére születésének 70. évfordulója alkalmából. Adattár a XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 35, szerk. Balázs Mihály (Szeged: József Attila Tudományegyetem Régi Magyar Irodalom Tanszék, 1997), 497-505. A témakörben a bibliográfiai eligazodáshoz lásd az ott lévő lábjegyzeteket. Lásd még Szabó András, Die sociale Struktur der Universitässtudentenschaft im Spiegel der Ungarischen Studenten zu Wittenberg. KeveháZI Katalin, Melanchthon és a Wittenbergben tanult magyarok az 1550-es évektől 1587-ig (Szeged, 1986). 38