Bittsánszky Géza et al.: Közgazdaságtani bevezetés (Budapest, 2011)
III. A közgazdasági gondolkodás kialakulása és fejlődése
lan” (QA 49.) A Populorum Progressio pedig egyenesen lerögzíti: „nem szabad a tulajdonnal a közjó rovására élni”. Ha szükséges, akkor „az államvezetés feladata, hogy az egyének és társadalmi csoportok tevékeny közreműködésével megoldást keressen.” (PP 23.) (kiemelés tőlem) A tulajdon felhasználásának szabályozását tehát a katolikus gazdasági tanítás egyértelműen az állam feladatává teszi. Kérdés, hogy napjainkban, amikor a termelési tényezők szabad áramlását lehetővé tevő nemzetközi egyezmények léteznek, amelyek elsősorban a tőke szabad mozgását garantálják, hogyan tud az állam közbeavatkozni, ha azt tapasztalja, hogy a tőketulajdonosok az adott állam polgárainak érdekét semmibe véve, csak saját profitmotivációjukat követik? Gyakorlatilag sehogy. Legfőképpen azért, mert számos utolérő, fejlődő, eladósodott ország olymértékben ráutalt a tőke-tulajdon beáramlására, hogy anélkül működésképtelen lenne. Kénytelen kiszolgáltatottan elfogadni a tőke diktátumát. Valójában milyen tulajdonról beszélünk? A tulajdonnak számos formája van. A modern kor társadalmának többségét a fejlett országokban a bérből és fizetésből élők teszik ki. Jövedelmüket jórészt kiadják létfenntartásukra, de ebből szereznek tartós fogyasztási cikkekben megtestesülő vagyont is, s pénzügyi megtakarításaikat - mert már vannak - betétekben vagy értékpapírokban tartják. Vagyonnak tekinthető továbbá bizonyos értelemben a szociális gondoskodáshoz való jog is, hiszen az is egy speciális előtakarékosság eredménye, s különösen a családi közösség számára. Rendkívül fontos tulajdonelem a lakásingatlan. Csak ezt követően gondolhatunk arra, hogy az alkalmazottaknak lehet tulajdonrészesedése is a termelőeszközökből, olyan értékpapír, amely tulajdonosi jogokat testesít meg. A modern társadalmak bérből és fizetésből élő polgárai már nem a Rerum Novarum korának munkásai, akikről a költő megindítóan írt az „Álmodik a nyomor” című versben: „Tiszta ágyat és tiszta asszonyt álmodik, s vígan felkacag, kicsit több bért, egy jó tál ételt, foltatlan ruhát, tisztességet, s emberibb szavakat. Kevesebb vért a köhögésnél, s a munkához több erőt, és hogy ne kelljen megjelenni még vagy tíz-hűsz esztendeig az Úr színe előtt...” (Ady) A tisztességhez, emberi szóhoz való jog mellesleg épp oly fontos, mint az anyagi jólét, ezt e sorok jól mutatják. (L. József Attila Mamá-ról írott szavait: „Álmában tiszta kötényt hordott, s a postás olyankor köszönt néki...”) Nem véletlen, hogy a katolikus szociális tanítás egyik kulcsszava az emberi méltóság. Az, hogy a fejlett országokban erős középosztály alakult ki, melynek bérből és fizetésből élő rétegei rendelkeznek a tulajdon számos formájával, nem érvényteleníti az Egyház korábban megfogalmazott téziseit. Napjainkban is élnek a kiszolgáltatott, éhbérért foglalkoztatqtt, máról holnapra élő munkások, sokmilliónyian. Nem is lehet a világ egészéről általánosítva beszélni, hiszen nevetséges lenne a túlfogyasztástól óvni az éhező afrikaiakat. 177