Bódiss Jusztin: A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál (Budapest, 1914)
I.
ösmert ifjúsági beszédeiben olvastam (Budapest, 1895.) Jézus alakjáról. Az érdekes hely Károlynál im itt következik: «Publius Lentulus, Róma palaestinai tisztviselője, s Pontius Pilatus állítólagos elődje, a senatushoz írt jelentésében így festi a Megváltó személyrajzát: Jelenleg van Zsidóországban egy különös erényű ember, kit Krisztusnak hínak. Ámbár a népek prófétának tartják, de az őt követők úgy imádják, mintha a halhatatlan istenek közül szállott volna le. Ez a holtakat feltámasztja és mindenféle betegséget szó vagy puszta érintés által meggyógyít. Termete magas és helyes ; arcza szelíd és tiszteletre gerjesztő; haja oly szép színű, hogy az ember semmihez sem tudja hasonlítani: fürtökben egészen a fülei alá omlik le és gyönyörűen terjed szét vállain; a fején a názáretiek módja szerint középen van elválasztva. Homloka egyenes és széles, arczán kedves pirosság ömlik szét; arcza és szája csodálandó szabályosságú, sűrű szakállának színe hasonló hajához és hüvelknyi hosszúságban nyúlik alá, közepén két részre oszolván, kissé villa-alakot mutat. Szemei csillámlók, tiszták és derültek. Méltósággal beszél, szelídséggel int; akár beszél, akár tesz valamit, finomul cselekszi. Sohasem látták nevetni, de többször sírni. Mérsékelt, kegyes és bölcs». Nehéz az ilyen idézeteket ellenőrizni, a minthogy a föntebbit is csak nem rég láttam eredetiben az apokryphus kiadványok1 között, noha mindjárt első olvasásra gyanúsnak tűnt fel előttem. így voltam jó ideig gyűjtött adalékaimmal, úgyhogy már le is mondtam közlésökről. Hisz ha úgyis csak az eddigi kutatások összefoglalását nyújthatom olvasóimnak, akkor minek erőlködjem ismert dolgok felújításán? Theologiai könyvekben, hitvédelmi iratokban — akár a tudományosakban, akár a népszerűekben — mindenütt megtalálható az az egypár, gyakran idézett hely, a melyeket már a kereszténység gyermekkorában élt apologéták kiaknáztak a maguk czéljaira, s így a kései utódoknak alig maradt egyéb hátra teendőül, mint újra idézgetni és legfölebb a mai szükségletekhez mérten s mai értelmezésben szólaltatni meg az illető szakaszokat vagy nyilatkozatokat, a melyeket a kereszténységtől 1 V. ö. Fabriciusnál: Cod. apocryph. N. T. I., 1703. pag. 301—2. — Gabler, Opp. Jenae, 1822, II. 636. Olvasható latinul Aufhausernál 37. 1. — Hasonló leírást olvashattunk a Budapesti Hírlap Különféléi között 1905. szept. 1. — Megjegyezzük még, hogy magának Krisztusnak alakjáról semmiféle hiteles kép vagy szobor nem maradt fenn, s a Szt. Lukácsnak tulajdonított festmények mind későbbi eredetűek. L. Egyházi Közi. 1907. utolsó számában. 2 A KERESZTÉNYSÉG LEGRÉGIBB NYOMAI A RÓMAI ÍRÓKNÁL