Csőgl János: Tedd magad igaz emberré. Életünk problémái a mai irodalom tükrében (Budapest, 1988)
Életünk problémái a mai irodalom tükrében
inkább árt az átfogó közösség kialakulásának, semmint használ. Az egyesületben való tagság lezártságot, a többiek számára pedig - akiknek kedvük vagy idejük nincs erre bizonyos kizártságot jelent. Nem is a szabadkőművesség összetartásának, közösségi szellemének kell ideálként előttünk lebegnie. Az sem lenne krisztusi, ha a külvilágtól izolált kisközösségekkel próbálkoznánk, valami bunker-kereszténységgel. Viszont kevés önmagában az a közösség, amit a hit, az erkölcs és a liturgia hoz létre. A hivő ember nem lehet magánkeresztény, ez fából vaskarika, hiszen egy Testnek, Krisztusra épült Templomnak akart bennünket a mi Urunk. Az pedig nem elég, ha csak sóhajtozunk, hogy nem adott egy olyan keresztény közösség, amelybe belesimulhatnánk. Nem közösségteremtéssel kell kezdenünk a lelki megigazulást, hanem önmagunk megújításával. Nem az egyházi közösség megszervezése az elsődleges feladat, hanem az, hogy a hívők a maguk szívét megneveljék, közösséget szeretővé alakítsák. Abból kell kiindulnunk, hogy nem lehet igazán jó házastárs vagy szülő az, aki nem jó ember. Ugyanis nem alkothatnak azok az emberek eleven egyházi közösséget, akik általában is idegenkednek a közösségtől. Épp ezért iparkodnunk kell jó szívvel, önző szempontjainkat félretéve beleilleszkedni minden számunkra adott közösségbe. Talán még a munkahelyi közösségi szellem a legelevenebb. A munkatársak kénytelenek bizonyos időt együtt tölteni, közösek a problémáik, élményeik, van brigádmozgalom. A lakóhelyi közösségek jóval lazábbak. A házban alig ismerek egy-egy asszonyt s férfit, pedig szomszédaim, sorsunk egy tájra nyílik... Idegen szívek öble... Csupa ismeretlen kín, derű. Lehet, hogy örökre. 222