Czettler Jenő: Agrárpolitika. 2. kötet, agrárgazdaságtan (Budapest, 1947)
I. Fejezet. Termelési politika
24 ben szintén egy holdra számítva az egész mezőgazdasági terület 328, a szántóföldi művelés 158, gabonatermesztés 130, takarmány 133, kapás 233, kerti művelés 260, szőlő 1167 kézi munkaórát igényelt. A grafikonokkal is ellátott tanulmány érdekessége, hogy a kisgazda a neki legjobban megfelelő üzemágakban az igát mily kevéssé tudja kihasználni. A tanulmány különben az állattenyésztésben felhasznált kézimunkaerő tekintetében is tájékozást nyújt. Egy drb szarvasmarha gondozása egész éven át 470, egy ló 528, egy számosállat 492, sertésszámosállat 417, egy baromfi 5 és egy méhcsalád 6 kézimunkaórát igényel. Ugyanezek az adatok szerepelnek a Juhos-féle számításokban is. Az előbb tárgyalt három termelési tényező összefoglalója a mezőgazdasági üzem, amely szintén az emberi munkának és pedig a sokak által szerepkörében félreismert és sokszor lebecsült szellemi munkának az eredménye. A forgalmi gazdaságnál ez szembetűnőbb, mint a családi üzem vezetőjének üzemtervkészítő, munkát beosztó, anyagbeszerző és értékesítő tevékenységénél, de ezt sem szabad leértékelni. A mezőgazdasági üzem valósággal élő szervezet. Annak különféle ágai: a növénytermesztés, állattenyésztés és a technikai mellékiparok együtt fejlődnek, mert épp úgy, mint testünk egyes részei magukban önállótlanok, a többivel szervesen függenek össze. A mezőgazdasági üzem történelmileg fejlődött. A természeti erők fokozatos felismerése, a föld termőképességének a technikai vívmányok alkalmazása folytán hatályosabb gyarapítása teszi lehetővé, hogy a szaporodó emberiség elegendő élelmet és munkaalkalmat találjon. Az emberiség növekvése kényszeríti a mezőgazdát a növénytermesztés és állattenyésztés kombinációjára, a különböző kultúrféleségek helyes arányának megállapítására és a különböző művelési rendszerek alkalmazására. A természeti adottság az üzemszervezésnél is irányadó. Ha pl. a birtok túlnyomó része rét, akkor ehhez kell az egész munkarendszert választani. Nagyobb területre, egész kontinensrészekre kiható természeti adottságokat, főleg a talaj és a klíma befolyását, a gazdasági földrajz tisztázza. Az üzem is ebben a keretben igyekszik a művelési rendszereket kiválasztani s a termelési eszközök és a munka hatásfokát a legmagasabbra emelni. Ezt nemcsak a nyers, de a tiszta hozadék is megköveteli, így például minél hidegebb a mezőgazdasági üzem helye, annál nagyobbak a termelés költségei. Az állattenyésztésnél több téli takarmányról kell gondoskodni, a földet művelőnek több élelemre, ruhára, tüzelőre és szilárdabban épített lakásra van szüksége. A csapadékdús ország üzemterve aggályos a szárazklímájú országokban és fordítva. A gazdaságföldrajzi mérlegelés természetesen kell, hogy az összes adottságokat és lehetőségeket megvilágítsa, mert enélkül sokszor tévesen használják tanulságait valamely ország mezőgazdasági viszonyainak bírálatánál, sőt ami veszélyesebb, tervgazdaságokban, így pl. sokszor hivatkoznak Egyiptom és Kína kisüzemi vízgazdálkodásának eredményeire anélkül, hogy az iszap, vagy a fekáltrágya hatását vizsgálnák, ezenkívül Kína túlnépesedését és ezzel kapcsolatban a fölös munkaerőt is számba vennék. Míg ezt nálunk kivételképen az okszerű gazdák alkalmazzák, Kínában már a legelmaradottabb gazda is nem a földet, hanem az egyes növényt trágyázza és így a többezer éves kínai kisüzem primitív ásás és kapás művelése dacára, 40%-kal magasabb terméseredményt ér el, mint az amerikai nagyüzem gépi művelése, teljes erőben lévő szűztalajon. Ugyanígy használják bizonyíték gyanánt a dán kisgazda világszerte híres állattenyésztését is, feledve, hogy ennek alapja a fogyasztópiacok közelsége mellett a tengeri klíma által biztosított takarmánytermesztés és a külföldi erőtakarmány. A gazda