Czettler Jenő: Agrárpolitika. 2. kötet, agrárgazdaságtan (Budapest, 1947)
I. Fejezet. Termelési politika
lasztás, terméshozam, fagyállóság stb. fejlesztése érdekében folynak. Maga az eke feltalálása is az ásóbotos művelésterületnek kiterjesztését szolgálta. Szoros kapcsolatban állott ezzel az eke tökéletesítése is. A középkori ember faekéjével a ma legjobb qualitásúnak tartott földeket parlagon hagyta és a német lovagrend keletporoszországi telepítéseinek sikerét a vaseke alkalmazása biztosította, amely a könnyű homoknál jobb kapillaritású, egyben tápsókban gazdagabb talajokat is művelhetővé tette. Ez eszközök nélkül az amerikai gyarmatosoknak sem sikerült volna az őserdőkkel és legelőkkel megküzdeniük. A növénytermesztés lényegben véve vízgazdálkodás. A különböző növények mélyebb, vagy felszínesebb gyökérzetükkel a talajnedvességet különbözőképen veszik igénybe, sőt vannak növények, amelyeknél nem az altalaj, de a csapadék szolgáltatja a nedvesség túlnyomó részét. A szélsőséges klíma, különösen a szárazság elleni védekezés megköveteli, hogy megfelelő vetésforgóval, növényféleségekkel, trágyázással és talaj megmunkálással igyekezzünk annak víztartalmát 60—70%-ig hasznosítani. E tekintetben az erdősítésen, sáncoláson, öntözésen kívül különösen az okszerű talajművelés fontos (dry farming stb.). Ezért szükséges, pl. kontinentális klímánk alatt az őszi vetés, amely a téli csapadékot jobban felhasználja. Az üzem eredményét legbizonytalanabbá tevő szárazság elleni védekezésben a gazdát a kapásnövények termelése is támogatja. A különböző növények különböző talajigényűek. Vannak talajok, amelyek csak meghatározott kultúrára alkalmasak, vannak ismét talajok, amelyek bármilyen növénnyel hasznosíthatók és így intenzív és extenzív művelésre egyaránt alkalmasak. A tökéletes talajhasználat a különböző növények talajerőszükségletét, főleg a trágya és műtrágya közbeiktatásával elégíti ki. A növénytermesztés optimumát azonban a talajerő különböző irányú igénybevétele s így leginkább a helyes vetésforgó biztosítja. Különböző növények gyökerei különböző mélységből szívván a táperőt, ugyanazt a réteget nem terhelik túl, a gyomosodással szemben is másként viselkednek, de nem kicsinylendő a művelési eljárás haszna sem, mert munkálatuk más és más időben történvén, a gazda jobban tudja felhasználni a rendelkezésre álló munkaerőt. Áttérve most már a művelési rendszerekre, először a csak gazdaságtörténeti egy- és kétnyomású gazdálkodást kell megemlítenünk, bár utóbbi kedvezőtlen természeti és közgazdasági viszonyok között Keleteurópában, a Balkánon és a primitív népek gazdasági kultúrájában a tengerentúlon is előfordul. Ezzel ellentétben a háromnyomású gazdálkodás, fekete ugarral és annak javított formái, mint a legelőváltó gazdaság Dániában és a norfolki négyesforgó s annak fejlődött, szabad váltógazdasági formája Európában legjobban elterjedt üzemrendszer. Ezek a tavaszi és őszi gabona mellett megfelelő teret engedve a kapásnövényeknek és a takarmánytermesztésnek, az állattenyésztő gazdaságokat is kielégítik és az üzem belső szükséglete és a piaci konjunktúrák szerint kereskedelmi növényeket, a mezőgazdasági ipar számára cukorrépát, burgonyát, rostos, olajos és gyógynövényeket termesztenek. Legelővel kapcsolatban vagy istállózva a tejgazdaságot és gyári melléktermékek felhasználásával az állatvizlalást is bekapcsolhatják az üzemtervbe. Kedvezőbb csapadékviszonyok között a legelőváltó gazdaságnak külterjes és belterjes formái is elterjedtek (Svájc, Ausztria, Dánia stb.). A belterjes gazdálkodás egyik válfaja a kettős termelés, amely lehet közöttes művelés, vagy tarlóbavetés. Ha a szántóföld nagyobb részén folyik ez a gazdálkodási mód, akkor kettős termelésű üzemrendszernek nevezzük, amely leg-