Czettler Jenő: Agrárpolitika. 2. kötet, agrárgazdaságtan (Budapest, 1947)
I. Fejezet. Termelési politika
zívebbnek tartott és kisebb terjedelmű gabona- és burgonyatermelés magasabb közgazdasági jövedelmet jelent. Maga a kalóriaelőállítás holdszámszerinti mérlegelése sem változtat ezen, mert ha pl. az e tekintetben nagyobb szolgáltatásra képes terményeket megfelelő tárolással és tartósítással a népélelmezés számára biztosítani nem tudjuk, a téli és a kora tavaszi időszakban a tömegélelmezés nehézségei fokozott mértékben jelentkeznek. Az agrárpolitika és üzemtan egyaránt utal a mezőgazdaság és egyéb termelési ágak érdekközösségére. A nemzetgazdasági jövedelmen kívül, amely a munkásnak, a gazdálkodónak, a közületnek és az esetleges hitelezőknek jut, számításba kell venni az ipar, a kereskedelem, a szellemi foglalkozást űzők közvetett hasznát is. Lauron kívül az olasz Serpieri is megállapítja, hogy a mezőgazdaságból származó jövedelemben nemcsak a tulajdonos részesedik, hanem közvetve az ország egész lakossága s ezért nem mindegy, hogy az üzem nyers- és tiszta hozadéka megfelel-e a ráfordított költségeknek. Mindkettőnek tartós sikerét csak a bevétel és a kiadás egyensúlya biztosíthatja. 5. §. A különböző üzemtípusok szerepe a termelésben. A családi gazdaság, a forgalmi üzem és a közösségi gazdálkodás jellemzése. — Az ideális üzemnagyság kérdése. — A különböző üzemtípusok szükséglete és szolgáltatóképessége.— A saját ellátás és a piacra való termelés. — Az üzemtípusok intenzitásának mérlegelése.— A növénytermelés, az állattenyésztés és a mezőgazdasági ipar az egyes birtokkategóriáknál. — Az egyes üzemtípusok vezetési, termelési és munkarendszere. — A nagy- és kisüzem felszerelése, beruházásai, szerkezeti, termelési és jövedelmezőségi összehasonlítása köz- és magángazdasági szempontból. — A különböző üzemtípusok gazdasági kapcsolatai. — Az igatartás, a munkaerőszükséglet. — A piaci bekapcsolódás. — Az állatállomány alakulása és a növénytermelés előtérbe kerülése. — A takarmányozás és élelmezés kérdése az önellátó törekvésekkel kapcsolatban. — Az állam és a mezőgazdaságfejlesztés intézményei. — Talajjavítások, meliorációk, konifikációk, tagosítás, vízgazdálkodás. — Az egyes termelési ágak felkarolásának, illetve racionalizálásának előfeltételei a helyi adottságok szerint. — A helyes termeléspolitika alapelvei. — A közösségi gazdálkodás termeléspolitikája. — A tervgazdaság, a többtermelés, a kenyérkérdés. — A termelés alakulása. — A termelésfejlesztés és a szervezkedés szükségessége és módjai. — A termelői szolidarizmus és a munkakiegészülés a különböző üzemtípusok között. Az Alapvetés elméleti alapon tárgyalta úgy a családi, mint a piac számára termelő üzem lényegét és a közösségi gazdálkodás célkitűzését, a közellátás és a munkaalkalomnyújtás, általában a közösségi tőkeszaporítás szempontjából, ezzel tehát csak oly mértékben foglalkozunk, hogy a két üzemtípus szolgáltató képességének lehetősége és optimális feltételei elbírálhatók legyenek. Mellőzzük az állami birtokkezelés tárgyalását is, mert ha az állami üzem talán a nyers- és tiszta hozadék szempontjából érdekes és tanulságos is, a közösségi gazdálkodás, amelynek egyik fajtája, közgazdasági vonalon, célkitűzése szerint éppúgy a nemzetcsalád ellátását szolgálja, mint a családi üzem a parasztcsaládét, termeléstechnikája, munkaalkotmánya, eredményei pedig alig különböznek más, piac számára termelő nagyüzemétől, legföljebb a termelés eredményében csak közvetve érdekelt bürokratikus kezelés drágasága okoz különbséget az egyéni felelősséggel és érdekeltséggel szemben. A szabad piaci rendszerben úgy a magán-, mint a közületi nagyüzemtípus a közösségi célokat csak közvetve szolgálja úgy, hogy maga is cselekvő részese a nemzet gazdasági életének, saját boldogulását keresve vagy az önellátással vagy a piaci árucserén