Demény Dezső - Baumann Károly: Katholikus hittan. Középiskolák számára (Budapest, 1906)

I. rész: Alapvető hittan

7 hatott valótlanságot; 4. az apostolok is ezt tanították, mint ez szent Pál Timoteushoz írt levelében nyíltan kimondja, hogy a Szentírás sugalmazott mű (mácra ypayrj D-sorcveéaxog, omnis Scriptura divinitus inspirata); 5. az egyház kezdettől fogva tanította és a hívek kezdettől fogva hitték. Ami tehát a Szentírásban van, azt mint Isten szavait, Isten igéjét erősen s kételkedés nélkül hinnünk kell. A Szentírás 72 könyvből áll. Ezek közül 45 könyv ószövet­ségi és 27 könyv újszövetségi. Mind az ó-, mind az újszövetségi Szentírás könyvei három csoportba oszthatók: 1. történeti, 2. oktató, 3. prófétai könyvekre. Az ószövetségi könyvek azon kinyilatkoztatást foglalják maguk­ban, melyet Isten a Megváltó eljövetele előtt adott. Az ószövet­ségi könyvek ezek: a) 21 történeti könyv: Mózes 5 könyve, görögül pentateuchus ; a zsidók thórának (= törvény) nevezik. Ezek az emberek őstörténetét, a pátriárkák életét, a zsidó nép történetét egész az Ígéret földére történt bevonulásig beszélik el. Jozsué könyve az Ígéret földének meghódítását írja le. A Birák könyve a zsidó nép vezérférfiainak történetét örö­kíti meg. Ruth könyve Dávid király őseiről szól. A királyok 4 könyve s a krónikák 2 könyve a zsidó királyok történetét írja le a babiloni fogságig. Ezaiás 2 könyve Juda lakóinak visszatérését adja elő a babi­loni fogságból és a jeruzsálemi templom fölépítését. Tóbiás, Judit és Eszter könyvei, ezek élettörténetét tartal­mazzák. A Makkabeusok 2 könyve elbeszéli a zsidó nép nyomorúságát Antiokus idejében, továbbá a zsidók szabadságharcát. b) 7 oktató könyv: Jób könyve, mely türelmet prédikál. Zsoltárok könyve 150, többnyire Dávidtól szerkesztett éneket tartalmaz. A Példabeszédek és a Prédikátor könyve Salamontól származik s mindkettő Isten szeretetére buzdít.

Next