Diós István - Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon 11. Pob-Sep - Magyar Katolikus Lexikon 11. (Budapest, 2006)
Pob
pünkösdi búcsú-340-pünkösdi búcsú és a prézes következtek. Menet közben az A ve Maris Stella éneklése után megszólaltak a társulat dobjai (az egyik rézből, a másik fából volt). A körmenetet a lorettói litánia éneklésével kezdték. Az énekvezető intonálására: „Szentséges Szűz Mária!" a nép folytatta az éneket: szép liliomszál, Ki mindenkor szépen úgy virágoztál, Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél, Imádd Istent értünk, akit Te szültél! Szép liliomszál, szüzek virága, Könyörögj érettünk, Istennek Anyja! 0, mely ékes vagy Mária, Bűnösöknek szószólója. Ezután vagy a litánia többi sorát kezdte az énekvezető, s a nép „szép liliomszár-lal folytatta, vagy más Mária-éneket énekeltek. - A csíksomlyói búcsút egy időben Szentháromság vasárnapján tartották. Ezért a körmenetben elénekelték a régi búcsús éneket is: Szentháromságnak életem, halálom, Testemmel együtt lelkemet ajánlom, Tégedet imádlak, mindörökké áldlak, Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség! Mikor felértek a Kissomlyó tetejére, a Szalvátor-kpnánál megálltak és elénekelték az „Egészen szép vagy Mária" c. éneket: Énekvezető: Egészen szép vagy Mária! Nép: Egészen szép vagy Mária! Év.: Eredeti bűnnek szennye nincs Tebenned! Nép: Eredeti bűnnek szennye nincs Tebenned! Év.: Te Jeruzsálem dicsősége! Nép: Te Izraelnek vagy öröme! Év.: Te a mi nemzetünknek vagy tisztessége! Nép: Te a bűnösöknek szószólója! Év.: Ó, Mária! Nép: Ó, Mária! Év.: Nagyokosságú szent Szűz! Nép: Nagyhatalmú szent Szűz! Év.: Imádj érettünk! Nép: Esedezzél érettünk a mi Urunk Jézus Krisztusnál. Amen. A Szalvátor-kpnánál végzett ájtatosság után nyírfaágakat törtek, s azt imakönyvbe, csizmaszárba téve, kézben hozva az Angyaloknak Királynéja éneket énekelve jöttek le. Mire a körmenet leért a Kissomlyó Ny-i oldalán épült Szt Antalkpnához, már a Nap is leáldozóban volt. A tp-térre érve a búcsúsok hálát adtak a kegyelmekért, elénekelték a Magnificatot, majd a Szűz szülője Istennek imával felajánlották magukat Máriának, közben imakv-et, olvasót, érmeket, „ruvacskát” (zsebkendőt) érintettek áhítattal a Segítő Mária szobrához, aztán szálláshelyükre mentek. - A kikerülést sok keresztalja külön is elvégzi, hogy a búcsús körmenet kegyelmeiben újra részesüljön. A búcsú „megyés színezete” a moldovaiak szép havasi áhítatában is megnyilvánul. A magánáhítat különösképpen a ,Jézus hágóján” végzett keresztúti ájtatosságban nyilvánul meg. Az élet kálváriáját mindenkinek egyénileg kell megjárnia, mindenkinek egyénileg kell Krisztussal találkoznia. A búcsús nép az Úr Jézus keresztútját ahhoz a helyhez rögzítette, amely a Kissomlyó-hegy közepétől patakmosáson, kavicstörmeléken, hordalékon keresztül felvisz a csúcsra. Ezt a göröngyös helyet az ájtatos búcsúsok térde koptatta simára. Aki ezt végigjárja, némi fogalmat nyerhet a Megváltó keresztútjának keserveiről. A nehéz útszakaszt a székely nép áhítata .Jézus hágójának” nevezi. Ez a keresztét 3 éjszakán át tele van emberekkel, s ha meggondoljuk, hogy közülük sokan több napos gyaloglás után s néha viharban érkeztek Somlyóra és csak a kolostor folyosóján meggömyedve szundítottak, akkor megállapíthatjuk, hogy .Jézus hágóját” a székely nép lelke, bátorsága, szívóssága, mély áhítata teremtette meg s az tartja fenn. A magánájtatossághoz tartozik a kpnák meglátogatása is. A búcsúsok elsőnek a Szenvedő Jézus Kápolnáját látogatják meg. Ez a kápolnácska az oszlophoz kötözött, térdre esett Krisztus szobrát őrzi. Nyugati falának felirata szünet nélküli imára hívja a búcsúsokat. - Külön ájtatosságot végeznek a Szalvátor (népiesen Silator)-kápolnánál is, melyet a nándorfehérvári diadal (1456. VIII. 8.) és a Tolvajos-tetői győzelem (1567) emlékére emeltek. Ezt dokumentálja belső falának felirata is: Isteni Salvator! Szent harcot harcol e tábor, Hogy aki szívből imád, Vívja ki égi honát! S hogy ez a kpna régóta a búcsúsok magánáhítatának a helye, erről tanúskodik D-i falának a felirata: EZEN A HELYEN LÁTTATOT AZ ÉGBŐL LEBOCSÁTTATNI LAJTORJA ÉS ITTEN CSODÁLATOS PROCESIOJÁRÁSOK ÉS ÉNEKSZÓK ÉJSZAKA HALLATTAK AZÉRT HIVATOTEZEN HELY SALVATOR HELYÉNEK. 1734. Dl 30 AUG. A kereszt visszatérésekor a Jézus! Élő Istennek szent Fia! éneket éneklik. Hazatéréskor a hívek még eléneklik ősi éneküket: Köszönteni voltunk ó Mária. ** Székely 1995:182.