Diós István - Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon 8. Lone-Meszl - Magyar Katolikus Lexikon 8. (Budapest, 2003)
M-Mesz
Magyarország története-483-Magyarország története túl, Kunországban, s 1228: megalakult a —milkói püspökség. A misszionálás főként az újonnan alakult domonkos rend feladata lett, melynek tagja, -»Julianus barát kereste föl a baskírjai —Magna Hungáriában élő m-okat. IV. Béla idején, 1241. III. 12: érte Mo-ot a —tatárdúlás. A tatárok 1241. IV. 11: Muhinál szétverték IV. Béla seregét. Az egész orsz-ot elfoglalták és földúlták, de a kir-t nem tudták elfogni, s a várak nagy részét sem tudták elfoglalni. 1242. III: ismeretlen okból (Ögödej nagykán halálhírére?) hirtelen távoztak, pusztításuk döntő módon megváltoztatta Mo. népességszámát és állapotát. IV. Béla, „a második honalapító” az orsz. katonai erejét gyorsan helyreállította, a főnemeseket kővárak építésére, nehézlovasság kiállítására ösztönözte. II. András és IV. Béla idején költöztek be az orsz-ba a K-i török nyelvű nomád —»kunok, kik nagyban hozzájárultak a kirság katonai megerősödéséhez; az orsz. középső részén élő kunok csak lassanként keresztelkedtek meg, s telepedtek le. IV. Béla idősebb korában fiával, István ifjabb kir-lyal (a későbbi V. Istvánnal) 1265: vívott belháborút. A kunok jelentőségét mutatta, hogy István kun nőt vett feleségül. Mo. IV. Béla idején az osztrák Babenberg Frigyes hg-gel, 1278-ig Przemysl Ottokár cseh kir-lyal hadakozott, kit IV. (Kun) László kir. (1272-90) és Habsburg Rudolf ném. kir. seregei 1278. VIII. 26: a —morvamezei csatában megverték és megölték. A 13. sz. 2. felében a kir. hatalom meggyengült, a nagyuraké (Csák, Kőszegi, Aba stb. családok) megnövekedett. Velük szemben az utolsó —Árpád-házi kir., III. András (ur. 1290- 1301) a főpapságra s a kialakuló köznemességre igyekezett támaszkodni. A 13. sz: érte el a pápaság világi hatalmának csúcspontját, s ez a kor a hazai egyh. megerősödésének kora. E sz-ban élt II. András leánya, Szt Erzsébet (1207-31), IV. Béla leánya, Szt Margit (1242-71) és számos boldoggá avatott m. nő és ffi. A sz. végén az esztergomi érs. tart-hoz tartozott a győri, veszprémi, pécsi, váci, egri, nyitrai s a tatárdúlásig a havasalföldi milkói ppség, a kalocsa-bácsi érseki tart-hoz az erdélyi, Csanádi, váradi, zágrábi, boszniai, szerémi ppség: a meghódított Dalmáciában a spalatói és zárai érsség és 11 kis ppség. Az Egyh. ügyeit 1279: a budai zsinat rendezte; ekkor lett az esztergomi érs. Mo. prímása. A pp-ök a kir. tanács tagjai voltak, és háború esetén saját fegyvereseik élén harcoltak a kir. seregében. Kialakult a székes- és társaskápt-ok szervezete, a főespségek és pléb-k sűrű hálózata. A domonkos r. mellett megjelent a ferences, az ágostonos és a m. alapítású pálos rend. — III. Az Árpád-ház kihalása után (Przemysl) Vencel (ur. 1301-05) és (Wittelsbach) Ottó (ur. 1305-07) került a m. trónra, majd az Anjou dinasztia, mely két kiemelkedő kir-t adott az orsz-nak. Károly Róbert (ur. 1308^42) súlyos belső harcok árán újra egységessé tette a már-már széthulló kirságot, s rendbe hozta zilált gazd. helyzetét. A lovagi eszményekért lelkesedő, harcias I. (Nagy) Lajos (1342-82, lengy. kir. 1370-82) számos hadjáratot vezetett (köztük túlméretezetteket is, mint az 1347-es és 1350-es nápolyi hadjáratok). Alatta emelkedett a m. kirság hatalmának csúcspontjára, s lett Eu. egyik vez. hatalma. Uralkodása idején alakult ki az egységes jobbágyság, szilárdult meg a kir. hadjárataiban vitézkedő köznemesi oszt., s kezdett kialakulni a városi polgárság. A mezőgazd. mellett igen jelentős az orsz. arany- és ezüstbányászata. I. (Nagy) Lajost hódító pol-jában a hitteijesztés szándéka is vezette, a misszionálás váltakozó sikerrel járt. Számos tp-ot és ktort emeltetett és bővített itthon és külf-ön (Mariazell, Aachen). Egyik leánya, Hedvig lengy. kirné a m. (és lengy.) sztek számát növelte. I. (Nagy) Lajosnak fia nem született, utóda leánya, Mária (ur. 1382-85, 1386-87) lett, kinek uralkodását Anjou v. Durazzói (Kis) Károly rövid országlása (1385-86) szakította meg. Mária férje, (Luxemburgi) Zsigmond (1387— 1437) uralma alatt kezdődött meg Mo. hosszú háborúskodásának tört-e legpusztítóbb ellenségével, a hódító török hatalommal. Zsigmondnak egyszerre kellett hadakoznia a törökök és a cseh husziták ellen. A husziták önmagukat őrölték föl, a török veszélyt azonban a végvárrendszer kiépítésével csak ideiglenesen tudta csökkenteni, az erőviszonyok Mo. kárára alakultak. Zsigmondnak gondot okozott a hazai főurak hatalma ellen vívott küzdelem is, majd miután ném-róm. cs-rá választották (1410) a Birod, sőt a kér. világegyh. ügyeinek rendezése. Sikeres katonai szervező munkája ellenére Zsigmond nem sikeres hadvezér, de annál jobb diplomata. Utána (Habsburg) Albert (ur. 1437-39), I. (Jagelló) Ulászló (ur. 1440-44) és Albert utódszülött fia: V. László (1440-57) kerültek az orsz. trónjára, hol egyre nagyobb mértékben bontakozott ki a főurak hatalma. A korszak legjelentősebb alakja a török elleni küzdelmek vezetője, Hunyadi János (t 1456), Mo. tört-ének talán legeredményesebb hadvezére. Nagyobbrészt győztes csatáival, főként 1456. VII. 22-i nándorfehérvári győzelmével hosszú időre elhárította a török veszélyt, bár a török hatalmának megtörése az erő