Domokos Pál Péter: „… édes Hazámnak akartam szolgálni…” (Budapest, 1979)

Domokos Pál Péter gyermek- és ifjúkorá­ban maga is részese volt annak a megszakí­tatlan vallásos népi szellemiségnek, amely Kájoni János és Petrás Ince János életének is talaja volt. Mint Csíksomlyó szülötte, gyermekkorában sokat járt, ministrált a ferencesek ottani híres kegytemplomában, részt vett a búcsúsok fogadásában, hallotta a Székelyföld minden részéből és Moldvából Csíksomlyóra érkező búcsújáró nép énekeit. Mint gyergyóalfalvi „nagykántor” további ismereteket szerzett, mélyebb, most már tuda­tos betekintést nyert a katolikus népének használatába, életébe. Tanárként jutott el Háromszékre, majd vissza Csíkszeredába, s már ekkor, a 20-as években kezdte a nép­zenei gyűjtést — nem választva szét a nép közt is együtt élő egyházi és világi énekeket, így jutott el Moldvába, s úttörője lett a mold­vai népzenei anyag feltárásának. Ugyanek­kor kezdte el tanulmányozni és feldolgozni a történeti forrásokat, kéziratos énekesköny­veket is. Szerteágazó tevékenysége során mind jelentősebbé vált előtte Kájoni János személye és munkássága, különösen pedig Kájoninak Cantionale Catholicum című ha­talmas énekeskönyve, melyet a legutolsó idő­kig használtak Erdély, Moldva és Bukovina katolikusai. Ösztönzést és példát jelentett számára Pet­rás Ince János, aki vállára vette a moldvai magyarok ügyét, és élete hosszán rendületlen kitartással írta leveleit, tudósításait, közlé­seit a „tekintetes magyarnemzeti tudományos akadémiának”, a Szent László Társulatnak, azzal a reménnyel és bizalommal, hátha va­laki közülük észbe veszi ennek a távoli, elfelejtett magyar kisebbségnek a sorsát. Domokos Pál Péter, a magyarság sorsa, és a magyar művelődés ügye iránt érzett felelősség vállalásában, valódi szellemi örö­köse a keleti végeken fáradhatatlanul tevé­keny két ferences barátnak, Kájoni Jánosnak és Petrás Ince Jánosnak.

Next