Erdélyi László: A magyar lovagkor nemzetségei. 1200-1408 (Budapest, 1933)

Bevezetés

BEVEZETÉS 5 tése és rendezése, az utóbbinak ez adatok kiegészítése és összefüggő tudományos kifejtése, előadása. De mindkettőben az alapvető munkálat egyelőre meg­elégedett azzal, hogy valami 189 monográfiát, külön nemzetségtörténetet írt ábécé sorrendben. A Turul c. folyóirat is sokszor foglalkozik a nemzet­ségek történetének kiegészítésével s tökéletesítésével. Nekünk most tovább kell mennünk ezen az alapon s megírni legalább röviden, de könnyebben áttekinthető alakban a nemzetségek történetének idő­rendi s földrajzi oly csoportosítását, hogy szerve­sebb legyen a sok monográfia összefüggése és okozati kapcsolata. Mert oksági hatással leginkább azon történeti tényezők vannak egymásra, amelyek időben és térben közelebb esnek egymáshoz, vagy éppen egy idejűek és egy vidéken élnek-Tökéletesen igaz, hogy voltaképpen minden család egyformán ősrégi. Csak abban van különbség, hogy egyik család őseit régebben emlegetik az írásokban, mint a másikét, mert nevezetes tetteket vittek végbe jó vagy rossz irányban s mert korábban szerepeltek a birtokjogi vagy gazdasági életben akár önállóan, akár más nagy úr szolgálatában. Anonymus, III. Béla király P. nevű jegyzője 1200 körül kezdi a genusok emlegetését s megnevezi öt honfoglaló magyar ős késői leszármazóit, nemzet­ségét, a Csák, Kalán, Kalacsó, Szemera és Maglót nemet és egy besenyőt a Tomajt, melynek őse Szent István-коп, két izmaelitát, Billa és Baks nemét s két kunét, Brokcsa és Velek nemzetségét, amelyeknek ősei Szent Lászlónak voltak hadifoglyai (1091). Vagyis

Next