Erdélyi László: Egyházi földesúr és szolgái a középkorban (Budapest, 1907)

• 4 ERDÉLYI LÁSZLÓ következetlenséget, félreértést halmoz össze s oly nyers· anyagot nyújt olvasóinak, a melynek ezek vajmi kevés hasznát látják. Részben tehát kevesebbet mond, mint a mennyit mondhatna s ezt is rosszul mondja; a mi pedig Uriás (Uros, Oros) pannonhalmi apát jobbágypöreit illeti, ott a modern kor szocziáldemokratájának képzelődésével többet akar látni, mint a mennyit a források alapos elemzése megenged, hogy Acsády korábbi hírhedt egyházellenes irányzatosságának valamiképen magja ne veszszen. A ki tudja, hogy a középkor az egyházias latin műveltség és a keresztény államszervezetek kora, az nagyon visszásnak találhatja azt a tételt, hogy «a rabszolga a középkor jogfelfogása szerint... nem ment emberszámba». Még ha Acsády enyhíti is ezen állítás^ gyűlöletes hatását az egyház emberségesebb szellemű törekvésének elismerésével,1 mindazonáltal a teljes igazság nevében nagyobb szabatosságot keli itt követelnünk. Hiszen épen a középkor szel­leme volt az, mely legelőször érvényesítette egész társadalmában a krisztusi tanítást az emberi nem egységéről és fensőbb testvéri­ségéről s megdöntötte a pogány ókori felfogást, mely szerint az egyes népek atuochtonok, földjüknek és külön isteneiknek szülöttjei, kikkel szemben az idegen, meghódított és rabszolgává tett népek alsóbbrendű lények. A keresztény szellem már az ókor társadal­mában is élő tiltakozás volt ama pogány felfogás ellen; legelőkelőbb egyénei és osztályai Isten, a legfőbb bíró s minden jog forrása előtt magukat egyenlőknek tekintették a rabszolgákkal, a kiket épen a középkor szabadított föl nemcsak egyénenként, de összességükben is. A vagyoni egyenlőtlenség minden időben megvolt, megvan és meglesz; a polgárjogi egyenlőség elvének teljes megvalósításáért szintén sokáig kell még küzdenie az emberiségnek. Ha a középkor ezt az egyenlőtlenséget a fokozatok egész rendszerébe foglalta, ez nem jelentette azt, hogy a társadalom legalsóbb fokán álló nép­osztályt nem vette emberszámba. Ily felfogás sem a középkor egészének, sem virágzása korának nem sajátja. A középkor különb­séget tudott tenni az emberi mivolt, a személyi, polgári és vagyoni jogegyenlőség között. Legelső tette volt az emberi téstvériség elismerése, aztán megvalósította a személyi szabadságot a rab­szolgaság megszüntetésével és a szabad költözés jogának törvénybe iktatásával; az újkorra hagyta az ellenmondó hitvallások és véle­mények felszabadítását s egyenjogúsítását, a legújabb korra pedig 1 Id. m. 14. I.

Next