Erdő Péter: Egyház, kultúra, társadalom. Beszédek, interjúk, írások (Budapest, 2011)
Negyedik rész: Katekézis a család évében
740 KATEKÉZ1S A CSALÁD ÉVÉBEN - A CSALÁD ISTEN TERVÉBEN 3. A CSALÁD RÉSZVÉTELE A TÁRSADALOM FEJLŐDÉSÉBEN Az előző két fejezetben a család fogalmáról szóltunk. Megállapítottuk róla, hogy a teremtés rendjéhez tartozik. Isten szándéka szerint a családnak feladatai is vannak. Ezek közül néhányat már bemutattunk. Említettük először, hogy személyes szeretetközösségnek kell lennie. Aztán kitértünk arra, hogy a családnak döntő feladata van az élet szolgálata és a nevelés területén. Most fordítsuk figyelmünket egy újabb küldetésre! Vizsgáljuk meg, hogy mi a család feladata a társadalomban. Más szóval, hogy hogyan vesz részt a család a társadalom fejlődésében. Mindenekelőtt abból kell kiindulnunk, hogy a társadalom igazi fejlődésének, jobbá válásának, az evangélium szerinti alakulásának a kulcsa az emberi személy. Az ember ugyanis „belső világát tekintve túllép a világegyetemen, ő az egyetlen teremtmény, akit Isten önmagáért akart”.56 57 58 59 így mondja ezt szó szerint a II. Vatikáni Zsinat a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori rendelkezésben. Ez pedig azt jelenti, hogy egyéni hivatásunk, a mi külön-külön egyéni hivatásunk túlmutat az időn és a téren. Arra kaptunk meghívást, hogy örök szeretetközösségre lépjünk Istennel. Ezért aztán a filozófusok, de még a költők is joggal tesznek hitet az ember különleges méltósága mellett. Nicolaus Cusanus, a késői középkor nagy filozófusa a világmindenséggel, a makrokozmosszal állítja szembe az embert, aki maga is egyfajta univerzum, valódi mikrokozmosz67. De József Attila is megérzi ezt a gondolatot, amikor azt írja Ars poeticájában: „...A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.”5“ Az Egyházi Tanítóhivatal joggal hirdeti, hogy az „emberi személy semmilyen körülmények között nem válhat eszközzé saját fejlődésén kívüli célok érdekében. Ez a fejlődés egyedül Istenben és az ő üdvösségre szóló tervében nyerheti el a teljes kibontakozását.”’1' Tehát szabadságra kaptunk hivatást, de ez nem önkényt jelent, hanem tudatos lehetőség a felelős mérlegelésre, Isten tervének, a mindenség összefüggésének az elfogadására. 56II. Vatikáni Zsinat, Const, past., Gaudium ct spes 24. pont; A Katolikus Egyház Katekizmusa 27., 356. és 358. pont. 57 Nicolaus Cusanus, De venatione sapientiae capp. XX., XXXII: ed. Nikolaus von Kues, Philosophisch-theologische Schriften, Hrsg. Gabriel, L., I—III, Wien 1964—1967, 1, 88. 148. Ua., De docta ignorantia Lib. Ill, cap. Ill: ed. cit. I, 438. Magyarul: Cusanus, N., A tudós tudatlanság, ford. Erdő P. (Kairosz, Budapest é. n.), 150-155. 58 JÓZSEF A., Ars poetica, 1937. 59 Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa, Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 133. pont.