Faigel Pál: Az Ur olvasója (Budapest, 1857)
I. Ennek jelentése, s eredete
I. Ennek jelentése, s eredete. Urunk olvasója azért neveztetik igy, mivel harminczhárom „Miatyánk“- és öt ,,Üdvözletu-böl állván, ama harminczhárom esztendő tiszteletére mondatik el, mellyeket isteni Megváltónk közöttünk a végre töltött, hogy példájával visszavezessen minket a mennyország biztos ösvényére; s hogy a sebeiből folyt legdrágább vér által visszaszerezze nekünk az Isten fiainak elvesztett méltóságát, és boldog örökségét. Kamalduli olvasónak is neveztetik, a Toskánában fekvő hires, kamalduli szent remeteségtől; melly 1012-ik évben vette kezdetét: Istennek világos, és csudálatos rendeleténél fogva, az ugyané helytől kamalduliaknak nevezett remeték, és szerzetesek pátriárkája, sz. Romuald által alapítva; úgy szinte szerzőjétől is, ki boldog Mihály, kamalduli remete volt. 1*