Fekete István: Emberpor (Budapest, 2003)

Előszó

körforgásában élte mindennapjait szerzőnk. Ám ez túlzottan is leegyszerűsítené az ő vi­lágképét. Ha sok-sok Fekete István-novellát olvasunk, bizony előfordul, hogy ugyanazon elbeszélésének egyszer a November, másszor a December címet adja. Arról nem is szólva, hogy kedvenc évszakáról, az őszről hányszor írt ezen a címen: Ősz. Nem tipikusan jellemző válogatásunk címadása, az Emberpor, de éppen az Őszi dal c. elbeszéléséből idézzük: „talán az egész Földnek könnyel mosott emberporrá kell vál­nia”. Kapcsolódik, fölerősödve József Attilá­nak Tanítások c. verséből a szó: „... Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: Por és Istenpor vagyunk. ” József Attila Isten-élménye elemzésében erre a motívumra már Sík Sándor is felhívta a figyelmünket, most ugyanezt tesszük Feke­te István kapcsán. Szóhasználata rímel az Emberpor—Istenpor összefüggésében. Szim­bolikusan kifejezi az ő emberséges (a ma­darak, fák, állatok) világát. A nosztalgikus, olykor felnőttként is a régi gyerekkori em­lékekre utaló motívumok Feketénél gya­koriak, ezért választottuk a ciklusos szerke­zetet: az első Volt egyszer egy gyerek, majd az Erdő, és a Tűz mellett zárja harmadik­ként. A meséből a meséig ível tehát az anek­­dotikus hang az emlékek erdejében. Ez nem csupán önmagunk erdeje (Dante óta a lélek ■ 8

Next