Fekete István: Emberpor (Budapest, 2003)
Előszó
körforgásában élte mindennapjait szerzőnk. Ám ez túlzottan is leegyszerűsítené az ő világképét. Ha sok-sok Fekete István-novellát olvasunk, bizony előfordul, hogy ugyanazon elbeszélésének egyszer a November, másszor a December címet adja. Arról nem is szólva, hogy kedvenc évszakáról, az őszről hányszor írt ezen a címen: Ősz. Nem tipikusan jellemző válogatásunk címadása, az Emberpor, de éppen az Őszi dal c. elbeszéléséből idézzük: „talán az egész Földnek könnyel mosott emberporrá kell válnia”. Kapcsolódik, fölerősödve József Attilának Tanítások c. verséből a szó: „... Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: Por és Istenpor vagyunk. ” József Attila Isten-élménye elemzésében erre a motívumra már Sík Sándor is felhívta a figyelmünket, most ugyanezt tesszük Fekete István kapcsán. Szóhasználata rímel az Emberpor—Istenpor összefüggésében. Szimbolikusan kifejezi az ő emberséges (a madarak, fák, állatok) világát. A nosztalgikus, olykor felnőttként is a régi gyerekkori emlékekre utaló motívumok Feketénél gyakoriak, ezért választottuk a ciklusos szerkezetet: az első Volt egyszer egy gyerek, majd az Erdő, és a Tűz mellett zárja harmadikként. A meséből a meséig ível tehát az anekdotikus hang az emlékek erdejében. Ez nem csupán önmagunk erdeje (Dante óta a lélek ■ 8