Fodor György - Sarbak Gábor (szerk.): Ünnepi kötet - Maróth Miklós hetvenedik születésnapja tiszteletére (Budapest, 2013)

Maróth Miklós nevét negyven évvel ezelőtt hallottam először. Akkor lettem elsős gimnazis­ta Pannonhalmán, s mint kiderült, ugyanaz a Luif Otmár atya lett az osztályfőnököm, aki ko­rábban négy éven át Miklós lépteit is igazgatta. Ő többször is nagy tisztelettel és szeretettel em­legette kimagasló tehetségű tanítványát, aki nemcsak a klasszikus és a modern nyelveket sa­játította el magas szinten, hanem például finn nyelven is levelezett finnországi barátaival. Legközelebb tíz év múlva találkoztam (hír)­­nevével, mégpedig az ELTE arab-szakán, ahol egykori tanáraink ugyancsak nagy elismeréssel szóltak Maróth Miklósról és felhívták figyel­münket arra a Magyarországon akkor úttörő tudományos munkásságra, amit Maróth tanár úr a görög irodalom és filozófia arabok (és más keleti népek) általi adaptációjában és fejleszté­sében kifejtett. Útjaink végül akkor találkoztak össze, amikor 1999-ben Ft. Dr. Erdő Péter, akkori rektor úr megtisztelt bizalmával és a Pázmány Péter Kato­likus Egyetemre kaptam diszpozíciót. Itt érte­sültem arról, hogy amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Egyetemet megalapította 1992-ben, a Bölcsészettudományi Kar vonatkozásában Dr. Maróth Miklós profesz­­szor úr mennyi áldozatos munkát vállalt e Kar megszervezésében és elismertetésében.

Next