Friedreich Endre: A budapesti piarista telek története (Budapest, 1914)
Bevezetés
BEVEZETÉS. A mult év augusztus havában csákány alá került Pest egyik legrégibb épülete, a piaristák városház-téri háza. Leszedték a nagy fehérzsalus ablakokat, kiemelték a boltok vaspántos ajtóit, majd a tetőre került a sor. Három-négy tót munkás néhány nap alatt leeregette a sok ezer cserepet és ott meredezett a fedélszék lekopasztott váza, középen a vörösrézzel borított kis harangtoronnyal. Nemsokára a kalapács, meg a véső is megcsendült a palóc napszámosok izmos kezében és verejtékes munkával kezdték szétbontogatni az évszázados falakat. Öreg urak, az iskola egykori diákjai, megilletődve állottak meg a rombolás láttára. Sokan örömmel nézték, mint fogyatkozik s tűnik el lassan-lassan, a világvárosi fejlődésbe nem illő ódon épület, de akadtak olyanok is, akik a halálra szánt ház vonalaiban fölfedezték a stílust, az antik karaktert és méltatlankodva emlegették a közönyt, mely emlékeinket pusztulni engedi. A régi városház helyén is megindul a munka és ásni kezdik az új épület alapjait. A csákány nyomán előtűnik a városház alagsora, a pincék és börtönök alapfalai. Vén emberek, akiknél az emlékezet fogyatkozásait a fantázia bőségesen kipótolja, rémséges történetekről regélnek, melyek állítólag e pincebörtönökben játszódtak volna le. Jámbor hívők az élet nehéz fáradalmai után az ősrégi templom árnyékában tértek pihenőre. Lelkűk megtalálta az örök békességet, de porladozó csontjaik nem leltek nyugodalmat. A szentély mögött százával kerülnek napvilágra a csontdarabok, de talán egy sem az eredeti helyén, hanem zagyva össze-visszaságban, ami arra mutat, hogy a sokszázados temetkezés miatt túlzsúfolt cinteremben az új halottak a régieket kiszorították helyükből. Sehol sincs nyoma ékszernek vagy más apróságnak, amit a halottak magukkal szoktak vinni a sírba. A sokszoros építkezés közben megbolygatott sírokat rendre kifosztották, a bennük nyugvó csontokat szétdobálták. 1*