Gerencsér Balázs - Tamás András (szerk.): Magyar Közigazgatási anyagi jog. Kari jegyzet - Bibliotheca Facultatis Iuris Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nominatae Budapest (Budapest, 2011)
XVIII. fejezet: A vízügyi igazgatás
XV41. fejezet A vízügyi igazgatás XVIII. FEJEZET A VÍZÜGYI IGAZGATÁS A vízügy gyökerei, a vízgazdálkodás szakmai és igazgatási működésének fő rendező elvei évszázadokra nyúlnak vissza. A korai vízügyi igazgatás a vármegyei szervezetben zajlott. Werbőczi Hármas Könyve a vízgazdálkodás több évszázados előképeit összegezte, amikor kimondta, hogy a közösség érdekeit szolgáló közcélú vízi munkálatok érdekében a magántulajdon bizonyos korlátozása is szükséges és elismert. A vízügyi igazgatás relatív önállósodása 1686 után az újjáépítés időszakában kapott fejlődési lehetőséget, párhuzamosan a civil igazgatással. A szakigazgatás központi szerve a Budai Kamara volt, területi szervei pedig a kerületi tiszttartóságok, később igazgatóságok. Mária Terézia 1751-ben II. dekrétumával utasította a Budai Kamarát és a tiszttartóságokat, a hajózható folyók medrének tisztítására, karbantartására, a malomgátak felülvizsgálatára. Az önálló központi igazgatás a II. József által létrehozott Helytartóság keretében született, s ez a szervezeti forma 1867-ig - folyamatos módosításokkal - hatályban maradt. Ez alatt az időszak alatt mérték fel az állami vízi munkák volumenét, és a kamarai folyammérnökök osztályán keresztül irányították a kivitelezést. A folyam mérnökök ellenőrizték a magánosok által végzett vízi munkákat is. A Ferencz-csatorna építésekor jelent meg a magyar vízjog specialitása, a közcélú vízi létesítmény létrehozására és üzemeltetésére szolgáló vízi társulat. A társulatok egyik formája volt a gróf Széchenyi István szervezésében 1846-ban létrehozott Tiszavölgyi Társulat. 1867 után kiépültek és stabilizálódtak a szakigazgatás területi feladatait ellátó folyammérnökségek, amelyek a Közmunka- és Közlekedési Minisztérium alárendeltségébe álltak. 1879-ben megszervezik a kultúrmérnöki hivatalokat is, ezek a korszerű vízrendezés és talajjavítás állami tanácsadó szolgálatai. Az első, mondhatni klasszikus szabályozást a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. törvény hozta. A vízkészletet szabad rendelkezésű vizekre és hatósági rendelkezés alatt álló vizekre osztotta, határvonalat húzva az egyéni és a közérdek között. Szabályozta az egy vízgyűjtőn megjelenő érdekek összehangolásának módját. Lényegében az ingatlantulajdonosok vizekkel kapcsolatos tevékenységének szabott bizonyos korlátozásokat. Feladatának a magántulajdonosi érdek összeütközések rendezését tekintette és ezért jog, éspedig „vízjog” volt a szó lehatároló értelmében. Bevezette a vízi munkák elvégzéséhez és a vízi létesítmények megvalósításához a vízjogi engedélyezési rendszert. Ismerte a vízjogi kötelezés jogintézményét is. Részleteiben rendezte a társulati jogot. Az engedélyező hatóság a megyei alispáni hivatal volt. Az engedélyezési eljáráshoz szükséges műszaki szakvéleményeket a megyének nem alárendelt két szakintézmény, a Folyammérnöki Hivatal és a Kultúrmérnöki Hivatal szolgáltatta. A vízügy államosítására 1948-ban került sor - addig lényegileg - a korábbi működési szerkezet volt hatályban. A vízjogban is változások következtek be. 1953 után megszervezték a területen működő vízügyi igazgatóságokat, megszüntetve a folyammérnöki és kultúrmérnöki hivatalokat. Az igazgatóságok elsőfokú hatóságok is voltak. Az irányító szerv szerepét korábban az Országos Vízügyi Főigazgatóság, 1969-től az Országos Vízügyi Hivatal látta el. A vizek szinte kizárólag állami tulajdonba kerültek és ezt fejezte ki a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény. Ez a törvény kiinduló központi jogi tárgyának már a vízgazdálkodást tekintette (ennek fejlődése volt az alap, amelyen a törvény létrejött), s az ezzel kapcsolatos gazdasági-társadalmi viszonyok és a „vízügy” jogi szabályozásában jelölte meg feladatát. 1988-ban megalakult a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium és ekkor a vízügyi igazgatóság bázisán egyesítették a vízügyi és a környezetvédelmi, valamint részben a természetvédelmi területi szerveket. 1990-ben a vízügyi szakigazgatás és a környezetvédelmi szakigazgatás (a természetvédelmet is ideértve) szétvált. Életre hívták a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumot, a vízgazdálkodás szervezete a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumba soroltatott át. A korunknak megfelelő modern polgári vízügyi szakigazgatás szabályait a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény tartalmazza. Közben kormányzati intézkedéssel 2002-ben egységes irányítás alá került a környezetvédelmi, a természetvédelmi és a vízügyi szakigazgatás a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási 213