Gondos József: A szülőhely és Somogyvármegye földrajza (Budapest, 1904)

ELŐSZŐ. Az újabb időben a népiskolai III. osztály földrajzi anyagának tanítását illetőleg azon nézet kezd terjedni, hogy az tankönyv nélkül, az I. és II. osztály beszéd- és értelem­gyakorlataihoz hasonlóan taníttassák. Mielőtt ezen nézet nagyobb tért hódított volna, a somogyvármegyei osztatlan népiskolák róm. kath. tanítói, évek hosszú során keresztül a gyakorlat terén azon szo­morú tapasztalatra jutottak, hogy a rendelkezésre álló kevés tanidő mellett, minden szorgalom kifejtése, sok nehézség leküzdése dacára, fáradságos munkásságuknak kevés az eredménye úgy alakilag, mint különösen anyagilag, alkalmas tankönyv nélkülözése mellett. Ezen körülmény indította a Següsd-Egyházkerületi Róm. Kath. Néptanító-Egylet választmányát arra, hogy «A Szülő­hely és Somogy vármegye Földrajzát» az osztatlan róm. kath. elemi népiskolák számára, mint pályatételt, tagjai­nak kidolgozásul kitűzze. Csekélységemet érte azon szerencse, hogy művecském első helyre biráltatott, s így hivatva lett egy rég érzett hiány pótlására, melynek, hogy legalább kellően is megfelel­hessen, még több kedvező bírálaton ment keresztül, köztük a Szent-István-Társulat tankönyvbiráló-bizottságáén is. Forrásul leginkább több évi gyakorlatom szolgált, melyet bírálóim szakképzett megjegyzései nyomán helyesbí­tettem, s csak az általam nem ismert helyek nevezetességének 1*

Next