Győrffy János - Székely Károly: Baranyavármegye rövid földrajza. A baranyvármegyei népiskolák III. osztályu tanulói számára - Földrajzi alapfogalmak (Budapest, 1904)
I. rész: Földrajzi előismeretek
5 Úgy az egyházi, mint a polgári község elöljárói mindnyájunk javára fáradoznak; azért őket tisztelnünk kell s parancsaiknak engedelmeskedni tartozunk. 5. Kis- és nagyközség, város. A községek különbözők. Egyik kisebb, a másik nagyobb. Az olyan községet, melyben a polgárok leginkább földmívelök, falunak nevezzük. A falusi község lehet kisközség vagy nagyközség. Kisközség az, melynek nincsen külön jegyzője; a nagyközségnek pedig magának van jegyzője. Több kisközség együtt tartja és fizeti a jegyzőt és az orvost. A nagyközség saját erejéből tart jegyzőt és orvost. Az olyan községet, melynek polgárai nagyobbrészt tanult emberek, kereskedők és iparosok, városnak nevezzük. A város rendesen nagyobb a falunál és benne szép nagy házak vannak; utcái többnyire burkolattal födöttek és éjjel ki vannak világítva. Van oly város is, melynek ügyeit az elüljárókból álló tanács és a törvényhatósági bizottság intézi; az ilyen rendezett tanácsú város és feje a polgármester. Városokban a polgármesteren kívül az elüljáróság tagjai még: a főjegyző, a főkapitány, a főorvos, a főmérnök, a föszámvevö és az árvaszéki ülnök. Ezek a fötisztviselök, akiknek még sok más tisztviselő segédkezik. Vannak törvényhatósági joggal felruházott városok is. A falukhoz és városokhoz némely helyen oly lakóhelyek is tartoznak, hol csak néhány lakóház van több melléképülettel. Ilyennek a neve puszta.