Hárs Ernő: Odüsszeusz visszanéz (Budapest, 2011)
Versfordítások
Utószó l. Az egyik legidősebb köztünk élő magyar költő - jelenthetjük ki bármiféle túlzás nélkül Hárs Ernőről, aki immár kilencvenegyedik életévét tapossa, és szelíd szavával, kiérdemelt tekintélyével változatlanul jelen van irodalmi életünkben. A jelenlét szó azért is hangsúlyos, mert e magas életkor mellé egy több évtizedes, pontosabban emberöltőnyi munkásság társul. Hetven esztendőt átívelő irodalmi pályafutás! Az ilyesmi csupán a legnagyobbak (legszerencsésebbek?) kiváltsága, és feltétlen tiszteletet érdemel. Milyen meghatottan emlegetjük például 1980 Nobel-díjasa, a lengyel Czeslaw Milosz esetében a tényt, hogy első verseskönyve 1933-ban látott napvilágot (Kosztolányi Dezső és József Attila még élt!), utolsó művét pedig egy évvel halála előtt, 2003-ban jelentette meg. Hárs Ernő első versei a második világháború éveiben kaptak nyomdafestéket, és életműve még korántsem zárult le: a költő továbbra is alkot. Magyaróvárott született 1920-ban. Kitüntetéssel érettségizett a helyi piarista gimnáziumban, két évvel Kosztolányi és egy évvel József Attila halála után: igen, személye által csakugyan megelevenedik számunkra az irodalomtörténet, szellemisége révén magaslati levegő járja át tüdőnket. .. 2005 tavaszán egy, az Új Ember hetilap felkérésére írt kisebb tanulmányában e szavakkal vallott középiskolás éveiről: „József Attila nevét akkor hallottam először, amikor 1937. december 3-án a szárszói állomáson egy tehervonat elé vetette magát. A piarista atyák magyaróvári intézetének nyolcadik osztályos eminens diákja voltam, de a kortárs költészet képviselői közül legfeljebb a nagy nyugatosok híre és egy-egy műve jutott el az iskolapadokig. Abban az időben ez is nagy szó volt, és a kegyes tanítórend nyitottságát dicséri. Ez idő tájt már bontakoztak bennem bizonyos költői ambíciók csírái, s a rövid újsághír olvastán némi-и 141 »-