Herczeg Ferenc: A fogyó hold - Príma Könyvek 3. (Budapest, 2011)
ja magát a borivásra. Holmi sorbettel, mézes fittyfenével nem lehet élni ilyen veszedelmes országban. Ami azonban az oszmán vitézséget illeti, azt jobb lesz nem hánytorgatni. A sztambuli urak persze még mindig Mohácsnál tartanak. A mohácsi dicsőséges csata után valóban olyan puha volt Magyarország, mint a kása, föl lehetett volna kanalazni az egészet Bécsig és a lengyel gyepűig, de akkoriban ezt elmulasztották és most már megkéstek vele. Azóta elmúlt vagy két emberöltő és hogy, hogy nem, a magyarság megint megkeményedett, és aki belekap, annak kitörik a foga. Vagy nem tudnák talán az urak, hogy Magyarországon ma minden omladék zsiványtanya kiostromlásához százezer katona kell? A dicsőséges Szolimán császár nem akarta ezt elhinni, és a nagy szíve meg is szakadt bánatában, mikor gyönyörű seregei nyomorultul ott pusztultak a vérszopó Zrínyi békanyálas árkaiban. Hiszen Drégelypalánknál is győztünk, de erről inkább ne beszéljünk, mert lesülne a pofánkról a bőr. És mi volt Egerben? Achmed vezér és Ali basa tenger népe nem tudott elbánni a szemérmetlen Dobó maréknyi martalóccsapatával. Mink éppen Budán voltunk, mikor a megvert janicsárok visszajöttek Eger alól, első fúriájukban kifosztották a budai zsidóboltokat, annyira szégyellték, hogy őket, a győzhetetlen oszmán hadsereg virágját, asszonyok verték le az egri sövényekről. Én azt mondom: ha a hatalmas császárnak nincs tízszer százezer felesleges katonája, akkor ugyan hozzá se kezdjünk Maradék-Magyarország meghódításához, mert ma már úgy állunk, hogy a határon túl egyik végház a másikat éri, csupa sátánfészek, ahol a pokol kiéhezett söpredéke tanyázik, azok egy pohár ecetes vinkóért meg egy darab rohadt posztóért 7