Homa Ildikó: Evangéliumi lélektan. Önismeret mindenkinek (Budapest - Kolozsvár, 2015)

Identitás

gezik a tekintetüket. Egy gyermeket látnak. De mit jelenthet a gyermek egy felnőttnek? Egy olyan felnőttnek, aki éppen azon vitatkozott előtte, hogy milyen helyezést fog nyerni a ranglétrán. A felnőttek világának komolyságából kizökkent minket a gyermek, a maga egyszerűségével, természetessé­gével, kedvességével. Az élet komolynak látszó problémái kiszorulnak a látóterünkből, és hirtelen azt érezzük, már semmi sem olyan fontos, mint ez az előttem álló élet-ígéret. A gyermek az élet, a jövő ígérete. És mindezt ráadásul nem­csak szemlélhetjük, hanem befogadhatjuk, sőt arra kapunk bátorítást, hogy fogadjuk be mindazt az életet, amit egy gyer­mek jelenthet nekünk. A gyermek a nyitottság szimbóluma, mindenre kíváncsi és mindent megvalósíthat, neki még nin­csenek szociális korlátái, ő még minden szerepet eljátszhat, lehet koldus és királyfi, buszsofőr és államelnök, lehet első és utolsó. Vagy József Attila szavaival: lehet tűzoltó s katona, vadakat terelő juhász...2* Mivel már tisztáztam, hogy az identitást milyen értelem­ben fogom most használni, és mivel sokkal rövidebb, mint az önazonosság szavunk, a következőkben visszatérek az iden­titás szó használatára. Az identitás a legbenső lényegünk, az, ami elengedhetetlenül és megismételhetetlenül hozzánk és csakis hozzánk tartozik. „Mi az én igazi identitásom?” - szoktuk kérdezni, főképpen az életközép táján, és ez akkor azt jelenti, hogy van nem igazi identitásunk is. Elképzelhet­jük az identitást úgy is, mint egy kört, amelyet további külső körök zárnak magukba. Az igazi ott belül van; a külső körök 64

Next