Homa Ildikó: Evangéliumi lélektan. Önismeret mindenkinek (Budapest - Kolozsvár, 2015)
Identitás
gezik a tekintetüket. Egy gyermeket látnak. De mit jelenthet a gyermek egy felnőttnek? Egy olyan felnőttnek, aki éppen azon vitatkozott előtte, hogy milyen helyezést fog nyerni a ranglétrán. A felnőttek világának komolyságából kizökkent minket a gyermek, a maga egyszerűségével, természetességével, kedvességével. Az élet komolynak látszó problémái kiszorulnak a látóterünkből, és hirtelen azt érezzük, már semmi sem olyan fontos, mint ez az előttem álló élet-ígéret. A gyermek az élet, a jövő ígérete. És mindezt ráadásul nemcsak szemlélhetjük, hanem befogadhatjuk, sőt arra kapunk bátorítást, hogy fogadjuk be mindazt az életet, amit egy gyermek jelenthet nekünk. A gyermek a nyitottság szimbóluma, mindenre kíváncsi és mindent megvalósíthat, neki még nincsenek szociális korlátái, ő még minden szerepet eljátszhat, lehet koldus és királyfi, buszsofőr és államelnök, lehet első és utolsó. Vagy József Attila szavaival: lehet tűzoltó s katona, vadakat terelő juhász...2* Mivel már tisztáztam, hogy az identitást milyen értelemben fogom most használni, és mivel sokkal rövidebb, mint az önazonosság szavunk, a következőkben visszatérek az identitás szó használatára. Az identitás a legbenső lényegünk, az, ami elengedhetetlenül és megismételhetetlenül hozzánk és csakis hozzánk tartozik. „Mi az én igazi identitásom?” - szoktuk kérdezni, főképpen az életközép táján, és ez akkor azt jelenti, hogy van nem igazi identitásunk is. Elképzelhetjük az identitást úgy is, mint egy kört, amelyet további külső körök zárnak magukba. Az igazi ott belül van; a külső körök 64