J. Újváry Zsuzsanna (szerk.): Oszmán-Magyar viszony a 16-18. században. Tanulmányok a Magyar Királyság és az Oszmán birodalom népeinek - magyarok, törökök, rácok, tatárok, zsidók, görögök és egyéb népek - hétköznapjairól; egyén és közösség viszonya (Budapest, 2020)
J. ÚJVÁRY ZSUZSANNA: Előszó gyanánt
ELŐSZÓ GYANÁNT Ír a nyugat-dunántúli végeken – főként a jól ismert igali portya után megtartott kótyavetye alapján. Czigány István a 16. századi sikertelen határmeghúzási kísérlet után rögzült nyitott határ súlyos következményeit tárgyalja dolgozatában egészen a török alóli felszabadító háborút befejező karlócai békéig, amikor végre megtörtént a határok kijelölése, véget vetve az oda-vissza történő portyázásoknak és az állandó háborúskodásnak. Az oszmán társadalom és népeinek együttélése című ötödik részben Tóth Hajnalka éppen egy, a békeidőben történt szerencsétlen esetet vesz nagyítólencse alá; az 1707. évi kecskeméti török (keleti) kereskedők lemészárlása és kirablása komoly diplomáciai bonyodalmat okozott, ám a kifizetett kártalanításból a legkevesebbet az áldozatok és hozzátartozóik kapták. Tóth Ferenc remek korabeli kor- és társadalomrajzot nyújt a Konstantinápolyban diplomataként, majd tüzértisztként és kelet-szakértőként működő Tóth Ferenc báró Emlékiratai alapján; a szerző a kor felvilágosult szellemében, a keleti despotizmust elítélve nyilatkozik a törökökről, görögökről, tatárokról, makedónokról, örményekről, zsidókról és más kisebbségekről. A főhatalmasságok és alattvalók, a mindennapok súlya című hatodik rész nyitó dolgozatában J. Újváry Zsuzsanna a felső-magyarországi bányavároska, Dobsina török uralom alá kerülését, majd annak 1584. évi pusztítását írja le a község lelkésze, Pilcz Gáspár emlékirata alapján; a városka lakóiból 352 főt hurcoltak el rabként úgy, hogy a többségük soha nem szabadult ki. F. Molnár Mónika és Szalai Ágnes dolgozatukban a magyar fülnek igen rosszul csengő Antonio Caraffa tábornok életútját és tetteit elemzik; a Habsburg Birodalom fő emberei éppen ebben az időben hajtják végre a „jó (birodalmi) cél érdekében” a császári hatalom megerősítését célzó intézkedéseket, határozott erőpolitizálással. Balogh Máté ifj. Festetics Pál dunántúli kerületi főkapitány-helyettes leveleit – rövid bevezető után – publikálja, amelyekből az éppen megindult Bécs elleni török hadjáratnak, majd a török alóli felszabadító háborúnak, Kanizsa ostromának nyugat-dunántúli eseményei bontakoznak ki az olvasó előtt. Király Péter írása is szorosan kapcsolódik a Magyar Királyság oszmán uralom alatti életéhez, hiszen nemcsak Erdélyben, hanem a Magyar Királyságban sem szűntek meg a mindennapi élet keretei; zenészekre nemcsak a hadseregnél, hanem a polgári életben is szükség volt, és a külföldről bejött zenészek nem a társadalomtól elkülönülten, hanem abba beleilleszkedve, gyakran az itteniekkel összeházasodva élték életüket. 11