Jávor Béla (szerk.): Az én novellám (Budapest, 2019)
Bertha Bulcsu: Jégnovella
BERTHA BULCSU Jégnovella A hálót elrejtettem a nádba, aztán visszamentem a hátizsákomért a lékhez. A széle már meghártyásodott. Amíg a szíjakat becsatoltam, még egyszer körülnéztem. Csendes volt minden. Alkonyodon. A nap fennakadt a gyenesi nádasokon, megduzzadt, aztán vörösen szétfolyt a jégen. Jól előrehajoltam, mert nehéz volt a hátizsák, és nekilendültem. A korcsolyám alatt sercegett a jég. Igyekeztem a part mellett maradni. A szemem előttem pásztázott harminc-negyven méterrel, vigyázni kellett, mert sok volt a rianás és a híg víz. Sorra maradtak el az öblök. Egy görbe jegenyén két várjat láttam, károgtak, aztán az egyik elrepült. Vadludak is jöttek, alacsonyan húztak, szinte érték a nádast, a turzáson túl leszálltak a jégre. Szentmihály alatt hirtelen úgy éreztem, hogy követ valaki. Megfordultam. És csakugyan. A távolban most bontakozott ki egy alak a part sötét vonalából. „Nádverő lehet — gondoltam. — De nem, hiszen gyorsan közeledik, korcsolya van a lábán. Felém jön. Rendőr lehet. Feljelentett valaki.” — Na, nem baj. Elfáradsz, ha engem meg akarsz fogni — motyogtam magamban, és nekilódultam. A rianásokat nem kerülgettem tovább, hanem átugrottam. A hideg belemart az arcomba, és könnyeket 115