Jelenits István et al.: Emberismeret és etika (Budapest, 2013)
I. Az emberi természet
I. AZ EMBER] TERMÉSZET hogy ezen az alapon szabad-e tévedésnek, önámításnak minősítenünk azt a belső tapasztalatot, amelyet döntési helyzetekben mindannyian átélünk. Kétségtelen, hogy az emberi szabadság nem abszolút. Beleütközünk dolgokba, amelyek akaratunktól függetlenül vannak, tényékbe, amelyeket nem másíthatunk meg egyetlen akarati döntéssel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az adottságok létünket, sorsunkat teljesen meghatároznák. A szakadékba zuhanó ember nem mondhat ellen a tömegvonzás törvényének, de zuhantában visszagondolhat az életére, és felkészülhet a halálra. Érdemes itt VIKTOR E. FRANKL fejtegetéseit idéznünk: „Az egészséges determinizmusban nincs semmi kivetni való, amivel szemben fel kell lépnünk, az az, amit 'pándeterminizmusnak' szoktam nevezni. Az ember természetesen determinált, tehát alá van vetve feltételeknek - elég, ha csak a biológiai, pszichológiai és szociológiai feltételekre gondolunk s ebben az értelemben semmiképpen nem szabad; az ember nem szabad (nem független) e feltételektől, egyáltalán nem valamitől, hanem valami irányában szabad, tehát szabadságában áll állást foglalni mindezen feltételekkel szemben, és éppen ez a valóban emberi lehetőség az, amelyet a pándeterminizmus tökéletesen figyelmen kívül hagy, kifelejt.” (Orvosi lélekgondozás - A logoterápia és az egzisztenciaanalízis alapjai. Budapest, 1997. 38. lap) Az idézett szerző fejtegetései azért nagyon érdekesek, mert ő maga pszichológusként végigélte a haláltáborok megpróbáltatásait. Zsidó volta miatt került oda, s később nemcsak „a neurológia és a pszichológia” professzoraként, hanem négy koncentrációs tábor túlélőjeként is illetékesnek érezte magát arra, hogy az emberi szabadság témájáról nyilatkozzék. „SIGMUND FREUD azt gondolta, hogy 'ha megpróbálnák a legdifferenciáltabb emberek egy csoportját ugyanolyan mértékben az éhezésnek kitenni, a parancsoló táplálkozási szükséglet növekedésével elmosódnának az egyéni különbségek, és helyükbe a csillapíthatatlan ösztön uniformizált megnyilvánulásai lépnének'. Ennek sokkal inkább az ellentéte állt fenn. A koncentrációs táborban az emberek differenciáltabbakká váltak.” (Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben. Budapest, Kötet Kiadó, 1996. 52. lap) Sok olyan ember volt a lágerekben, aki megadta magát a sorsának, közönyössé, önzővé vált, mások megőrizték az eszméikbe vetett hitüket, tudtak nagylelkűek lenni, egymásra figyelni, és igyekeztek reménykedni a túlélésben. Még mindig V. E. Franklot idézzük: „A sors úgy tartozik hozzá az emberhez, mint a talaj, amelyhez a nehézkedési erő szorítja, amely nélkül azonban a járás lehetetlen volna. Sorsunkkal összetartozunk, mint a földdel, amelyen állunk - talaj, amely ugródeszka a szabadság számára. ... A szabadság... szabad viszonyulás a sorshoz.” (Orvosi lélekgondozás 100. lap) Összefoglalás Az emberi életet sajátos belső feszültségek jellemzik. Az állatok önkéntelen harmóniában élnek környezetükkel és saját vágyaikkal. Nekünk a harmóniát 19