Jelenits István et al.: Emberismeret és etika (Budapest, 2013)
IV. Az etika megalapozása
IV. AZ ETIKA MEGALAPOZÁSA használni, nem pedig rombolására. JÓZSEF ATTILA páratlan tömörséggel fogalmazza meg ezt: „Jót s jól! ” De ki mondja meg, hogy mi az igazi jó? Ami jó nekem, nem biztos, hogy jó a másiknak. Ami ma jó, nem biztos, hogy holnap is jó lesz. Nem találhatjuk ki egyenként, hogy mi az igazán jó. Ezért az etikák kidolgozott eredményeit kell áttekintenünk. Azok, akik hívő emberek, akik az etikai normákat a valláserkölcs keretében tanulják meg és fogadják el, könnyebb helyzetben vannak. Például tagjai egy vallási közösségnek. Ha keresztények, kinyilatkoztatáson alapuló szent könyvnek ismerik el a Bibliát és annak erkölcsi tanítását, főként a Tizparancsolatot, amely a lényeges kérdésekben ma is eligazítást ad. A mohamedán az Iszlám tanítását követi. A keresztények ugyanakkor nagyra értékelik az emberi értelem etikai felismeréseit is, amelyek bizonyos alapvető életszabályok tekintetében azonosak a Biblia erkölcsi elveivel. Ilyen például az evangéliumi ,,aranyszabály”, hogy úgy bánjak én is másokkal, ahogyan szeretném, hogy mások bánjanak velem. Ha én elvárom, hogy figyeljenek oda, amikor valamit mondani akarok, akkor én is figyeljek oda, ha a másik beszél hozzám. Ha én elvárom, hogy nehéz helyzetben kisegítsenek, akkor én is segítsek másokon, amikor azok vannak nehéz helyzetben. Ha nem szeretem, amikor kigűnyolnak és „égetnek” a társaim között, akkor én se tegyem azt másokkal. Ha orvos vagyok, gyógyítsak ügy, ahogyan én szeretném, hogy engem gyógyítsanak, ha beteg vagyok. Ha pedagógus vagyok, tanítsak úgy, ahogyan kívánnám, hogy engem tanítsanak, amikor például egy továbbképzésen veszek részt. Ezt tulajdonképpen akár erkölcsi „evidenciának” is tekinthetjük. Evidens az, amit egyszerűen belátunk, anélkül, hogy hosszadalmasan érvelni kellene mellette. Az ilyen etikai evidencia azonban ritka. Az igazi erkölcsi jó elfogadását érvekkel kell segíteni. A dilemma A jó és a rossz erkölcsi eldöntése azonban nem mindig könnyű. Életünkben gyakran találkozhatunk nehéz döntési helyzetekkel, amikor - mint az közismert - nem a fehér és a fekete áll szemben egymással, amikor tehát a jó keveredik a rosszal. Az angyalian jó és az ördögien gonosz szereplők a romantikus regényekben találhatók. Az emberi élet reális döntési helyzeteiben azonban olykor kiélezetten jelentkezik az ún. dilemma, a választás kétélűsége. Van, amikor ez természetes, és a helyzettel adódik. Előfordul, hogy a bánya mélyén omlás következtében ottrekedt tíz emberből hetet csak úgy lehet kimenteni, hogy három áldozatul esik az akciónak, holott mind a tizet ki akarták menteni. Van azonban mesterséges dilemma is, amit erkölcsi kelepcének mondunk. Ilyen volt az, amikor Jézusnak föltették a kérdést: „Szabad-e adót fizetni a császárnak?”. Ha egyértelmű és egyoldalú választ ad, akkor vagy a római hatalommal kerül szembe, vagy a néppel. GYULAI PÁL versben örökítette meg azt a dilemmát, melyet az erdélyi néphagyomány őrzött. Báthory István fejedelem leverte a székelyek 66