Jelenits István: „Ha valaki beszél…”. Interjúk és versek (Budapest, 2007)

Interjúk

mivel úgyis pesti vagyok, hazulról el tudom végezni, így kevesebb időt kell a rendi kispapságban tölteni, s kevésbé veszem igénybe a szűk létszámkeretet. Hát akkor elmentem, és fölvettek az egyetemre. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy fölvesznek. Nem tudtuk, hogy az egyetemen mit szólnak egy friss piarista érettségihez. Előző évben ugyanis nem volt piarista végzős, mert akkor még államosítás volt. Föl­vettek. Nem volt még meghatározott felvételi vizsga, hanem csak beszélgetés. Klaniczay Tibor volt a vizsgabi­zottság elnöke, akkor került be az egyetemre, Horváth János helyére. Sokan voltunk, s miközben ott üldögél­tem az előtérben, egy fiatalember, aki valami tanárse­gédféle lehetett, diadalmasan vitte Klaniczay Zrínyi­monográfiájának kefelevonatát javításra. Nekünk büsz­kélkedett, hogy a fiatal professzor ilyen nagy művet írt. Amikor bementünk, annyi praktikus érzék volt ben­nem, hogy amikor Klaniczay megkérdezte, mit szeretek olvasni, mondtam, hogy például Zrínyi hadtudományi műveit olvastam nemrég. Erről elbeszélgettünk. Mert én nem magyar szakos akartam lenni, ezt azért még hozzá kell tenni. Valahogy akkor már úgy gondoltam, hogy az irodalmat jobban szeretem, semmint hogy ta­níthatnám. Inkább nyelvet szerettem volna tanítani: franciát vagy latint, de azokra a szakokra nagyon kevés jelentkezőt vettek föl. Klaniczay javasolta, hogy legyek magyar szakos. Az volt a fontos, hogy bejussak az egye­temre. Egyszakos, magyar szakos lettem. Száznegyven hallgatót vettek fel abban az évben magyar szakra. Nagy részük nem is végzett középisko­lát, hanem szakérettségit tett, mert az volt a cél, hogy munkás származású, „hiteles” eszméket valló embe­rekkel gazdagítsák a tantestületeket. Ezt úgy érték el, hogy bányászfiúk meg ilyesfélék jöttek, és szakérettsé­git tettek magyarból meg történelemből, és magyar szakos hallgatók lettek. 196

Next