Jelenits István: „Ha valaki beszél…”. Interjúk és versek (Budapest, 2007)
Interjúk
mivel úgyis pesti vagyok, hazulról el tudom végezni, így kevesebb időt kell a rendi kispapságban tölteni, s kevésbé veszem igénybe a szűk létszámkeretet. Hát akkor elmentem, és fölvettek az egyetemre. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy fölvesznek. Nem tudtuk, hogy az egyetemen mit szólnak egy friss piarista érettségihez. Előző évben ugyanis nem volt piarista végzős, mert akkor még államosítás volt. Fölvettek. Nem volt még meghatározott felvételi vizsga, hanem csak beszélgetés. Klaniczay Tibor volt a vizsgabizottság elnöke, akkor került be az egyetemre, Horváth János helyére. Sokan voltunk, s miközben ott üldögéltem az előtérben, egy fiatalember, aki valami tanársegédféle lehetett, diadalmasan vitte Klaniczay Zrínyimonográfiájának kefelevonatát javításra. Nekünk büszkélkedett, hogy a fiatal professzor ilyen nagy művet írt. Amikor bementünk, annyi praktikus érzék volt bennem, hogy amikor Klaniczay megkérdezte, mit szeretek olvasni, mondtam, hogy például Zrínyi hadtudományi műveit olvastam nemrég. Erről elbeszélgettünk. Mert én nem magyar szakos akartam lenni, ezt azért még hozzá kell tenni. Valahogy akkor már úgy gondoltam, hogy az irodalmat jobban szeretem, semmint hogy taníthatnám. Inkább nyelvet szerettem volna tanítani: franciát vagy latint, de azokra a szakokra nagyon kevés jelentkezőt vettek föl. Klaniczay javasolta, hogy legyek magyar szakos. Az volt a fontos, hogy bejussak az egyetemre. Egyszakos, magyar szakos lettem. Száznegyven hallgatót vettek fel abban az évben magyar szakra. Nagy részük nem is végzett középiskolát, hanem szakérettségit tett, mert az volt a cél, hogy munkás származású, „hiteles” eszméket valló emberekkel gazdagítsák a tantestületeket. Ezt úgy érték el, hogy bányászfiúk meg ilyesfélék jöttek, és szakérettségit tettek magyarból meg történelemből, és magyar szakos hallgatók lettek. 196