Jelenits István: „Ha valaki beszél…”. Interjúk és versek (Budapest, 2007)
Interjúk
- Igen, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán biblikus tárgyakat oktatok. Igyekszem lépést tartani a szakirodalommal, de ez nagyon sok időt igényel. A kortárs irodalom nagy regényeire már nincs időm, megelégszem azzal, hogy az irodalomtörténet fejleményeit, eredményeit nyomon követem. Érzékeny vagyok azokra a pontokra, ahol az irodalomtörténeti és a biblikus műveltség keresztezi egymást, és ha ilyenkor van valami mondanivalóm, azt megpróbálom megírni. Sokfelé hívnak előadásokra, oktatásmódszertani-nevelési kérdésekben állami iskolákba is, tantestületi ülésekre, például fegyelmi kérdések kezelésével kapcsolatban. Vagy határon túlra, új egyházi iskolákba: nemrég a munkácsi püspök hívott meg háromnapos kurzust tartani a leendő egyházi középiskola tanári karának. Ezeket a meghívásokat lehetőleg el szoktam fogadni. A most zajló József Attila-évben többször is részt vettem konferenciákon, előadást tartottam arról, hogy milyen helyet foglalnak el költészetében az istenes versei. Ezek korábban is érdekeltek, van róluk mondanivalóm. Hálás vagyok az életnek, hiszen mindvégig a teljes irodalmat taníthattam. Nem specializálódhattam, és ez a megértés nagyobb távlatát engedte meg. Nem maradhattam meg azoknál, akiket szerettem, hanem arra kellett törekednem, hogy megértsem azokat is, akikkel nehezebben barátkoztam meg. Sőt azt is, hogy miért nem szerette Kosztolányi Adyt és Ady Kosztolányit. Hasonlít ehhez a Biblia is, amelyet szintén teljes egészében kell - főiskolás fokon - tanítanom. A Biblia is ezerhangú szólam, a prófétát, a zsoltárost, a bölcsességi szerzőket egyaránt meg keil érteni, és meg is lehet, ha tényleg odafigyel az ember. A Biblia is sokszor eszmecsereként fogható fel, a szerzők szempontjai, gondolatmenetei nem azonosak. Sokan írnak ma arról, mekkora veszteség, hogy a tudósi és 317