Jelenits István: „Ha valaki beszél…”. Interjúk és versek (Budapest, 2007)
Interjúk
Ha van olyan kifejezés, hogy csupa fül vagyok, akkor ez esetben még a talpamon is fülnek kell lennie. Az egész lényemmel tapogatom ezt a verset. Nemcsak az eszemmel, hanem az egész lényemmel. Mit szólít meg? Megmondom őszintén, hogy az irodalomtankönyvektől is több ilyet várnék. Szoktam például arról beszélni vagy kérdezni egy órán, hogy mikor szökik fel egy versnek a hőfoka. Ha egy lázmérőt bedugnánk egy versbe, akkor mondjuk 36 fokon kezdődik egy József Attila-vers. Hol szökik fel hirtelen - és miért? Hol válik lázassá a vers? Magyartanárok számára sokszor különösen bonyolult kérdés, hogy mennyire tartsanak távolságot, vagy mennyire legyenek közvetlenek, nagyon személyesek a gyerekekkel.- Magam sosem igyekeztem azon, hogy közel engedjem magam a gyerekekhez. Nem szeretem a népszerűsködő tanárokat. Ugyanakkor azt sem, aki túlzottan szigorú. Buta példa, de hirtelen ez jutott eszembe: Egy alkalommal, amikor József Attilát tanítottam, a Horger Antal-vers szóba került, és mondtam, hogy Horger Antal nevét inkább csak azért ismerjük, mert József Attilával szembekerült. Erre az egyik gyerek jelentkezett, hogy Horger Antal kiváló nyelvész volt. Ezt én is tudom, de ez nem tartozott a gondolatmenethez, ezért ebben a helyzetben azt gondoltam, hogy kár erről beszélni. Nem szabad engedni, hogy szétszaladjon egy óra, hogy mindenki a maga ötleteivel parádézzon, igenis kell legyen egy bizonyosfajta vezetés, és nem szabad engedni szétcincálódni az órát pusztán a tanár vagy a diák hiúságából, szeleburdiságából vagy egyéb okból. Ugyanakkor az óravezetésnek a gyerek léptéke szerintinek kell lennie. A tanár nem egy a többiek közül, nem haver, akivel hülyéskedni lehet. De azért éppen214