Jelenits István: „Ha valaki beszél…”. Interjúk és versek (Budapest, 2007)

Interjúk

legyünk annyira őszinték magunkhoz, egymáshoz, az életünkhöz, mint amennyire ő volt. Egyáltalában lehet-e egy zseniális író, költő, tudós vagy képzőművész példakép? Minta lehet-e az ő egy­szeri és megismételhetetlen életük a maga totalitásá­ban? A székesfehérvári ciszterci gimnázium fenntartó­ja, a zirci apát egy tanári konferencián leszögezte, hogy József Attila, akinek nevét a szocializmusban a hajda­ni ciszter középiskola viselte, nem lehet példakép, név­adó egy katolikus iskola számára, „mert jóllehet ő va­lószínűleg nem tehet róla, tartós depressziója, ismert zaklatott magánélete, párttagsága, amivel ugyan ké­sőbb felhagyott, öngyilkossága nem példa számunkra. Szent István viszont nagyon is lehet”. Holott, mint köztudott, államalapító királyunk politikai ellenfelei­vel korántsem volt könyörületes, felnégyeltette őket. József Attila viszont alighanem maga sem gondolta ko­molyan, amit a Tiszta szívvel című versében „üzent”, vagyis, ha úgy adódik, esetleg embert is öl. El is taná­csolta a tanári pályáról „az egyetem fura ura”.- Hát én megmondom őszintén, úgy gondolom, hogy az elmúlt időszak örökségét hordozzuk, ami tele volt hazugságokkal. Példaképnek állították a szovjet diáklányt, Zóját, aki saját szüleit adta fel, mert azok szerinte nem voltak eléggé hithű kommunisták. Egy csomó mondvacsinált hőst avattak, csoda, hogy az embereknek elment a kedvük ettől az egész hősiesség­től? Gyanakvásra neveltek bennünket ezzel kapcsolat­ban is. Oda nem való embereket állítottak piedesztál­­ra, amitől aztán maga a piedesztál is hitelét vesztette. Nagyon óvatosan kell bánni a példaképekkel. Az isko­lában is eljutottunk oda, hogy nem is ildomos megdi­csérni egy gyereket, mert ezért esetleg a többiek utál­ni fogják. О maga is azt mondja, hogy tanár úr, inkább 281

Next