Kadic Ottokár: A Mussolini-barlang ásatásának eredményei - A Szent István Akadémia mennyiségtan-, természettudományi osztályának értekezései 6. (Budapest, 1940)
4 A MUSSOLINI-BARLANG ÁSATÁSÁNAK EREDMÉNYEI ismerték az ősember maradványát. Az addig még teljesen jelentéktelen cserépfalui Subalyuk ezzel a lelettel a magyar barlang- és ősemberkutatás történetében első helyre került. Dancza János, a subalyuki ásatások vezetője és a lelet felismerője, másnap telefonon jelentette a nagy eseményt. A Földtani Intézet igazgatósága azonnal a helyszínre küldött, ahol személyesen győződhettem meg mindarról, amit munkavezetőm szakszerű jelentésében már hírül adott. A helyszínen egyszersmind azt is láttam, hogy munkásaim teljesen a magam használta és tőlem eltanult módszer szerint ástak. Az ásatások ezentúl az én vezetésem alatt történtek és közel fél évig tartottak. A tudományos kutatás javára szolgált, hogy a munkát tekintélyes anyagi támogatás mellett, kiváló munkaerőkkel egyfolytában végezhettük. Tekintettel a leletek nagy jelentőségére, az ásatást még a megszokottnál is messzebbmenő pontossággal végeztük. Ennek a rendkívül gondos kutatómódszernek köszönjük azt a sok kiváló tudományos eredményt, amit ebben a barlangban elértünk. Az ásatás befejezése után a m. kir. Földtani Intézet igazgatósága a begyűjtött anyagokat hivatalos úton különböző szakembereknek feldolgozásra kiadta. Többévi munka után a vizsgálatok 1935-ben befejeződtek és végre az 1938. év végén megjelenhetett az összes eredményeket ismertető barlangtani mű. Ez az első nagyvonalú magyar barlangtani monografia, amelyben minden egyes szerző, megszorítás nélkül, bőségesen közölhette kutatásainak eredményét. Jelen dolgozatom tulajdonképeni célja egészen röviden összefoglalni mindazt, amit a Subalyukban ásatásaim révén el tudtunk érni. Mivel ennek a barlangnak teljes kiásatása kiváló eredménnyel járt, a Magyar Barlangkutató Társulat, Hillebrand Jenő dr. indítványára elhatározta, hogy ennek a nevezetes barlangnak tudományos szempontból kevésbbé megfelelő népies nevét Olaszország zseniális miniszterelnöke, a magyarbarát Duce tiszteletére, Mussolini-barlang-ra változtatja. A magyar barlangkutatók ezzel a megtiszteléssel elismerésüket fejezték ki azért a bámulatos fellendülésért, amelyet Olaszországban, a tíz éves fasizmus alatt, barlangkutatás terén elértek. Földtani viszonyok. A Mussolini-barlang (Subalyuk) Cserépfalu (Borsod vm.) község határában, a községtől É-ra fekvő Bükk-hegység D-i peremén és a Hór-völgynek abban a szakaszában fekszik, ahol a patak elhagyja a hegységet és a cserépfalui dombok közé folyik. A Hór-patak ezen a