Katholikus tanítónők és tanárnők lapja. 1934. márc.-ápr. (Budapest, 1934)
34 jelent a mi Üdvözítő Istenünknek kegyessége és embersége» írja könny telt szemekkel szent Pál apostol Titushoz. Az Isten tökéletesen emberré lett anélkül, hogy letette volna istenségét és az ember Istenhez emelkedett anélkül, hogy letette volna emberi jellegét, sajátságait és erőit. «És az Ige testté lön és mi köztünk lakozék» írja szent János evangélista. Nem rövid évekre, hanem mindenkorra. Folyvást itt lakik, itt él és hal meg az Egyház oltárán. Az emberek leikébe költözik és szent teste és vére által megszenteli az embereket és magához fűzi őket halhatatlanságra, örök egyesülésre. Ha mindez csak elmélet volna, akkor is a legmagasabb hatalommá emelné a kereszténységet az emberek szellemi és erkölcsi világában. De ez nem elmélet, hanem a katholikus Egyház által világpraxis. Az istengyermekség, a kegyelmi élet, az örökkévalóság polgárjoga, az egységes tanítás és tekintély mindig vonzanak. Míg a keleti szakadárság attól a pillanattól fogva, amelyben leszakadt az Egyház törzséről és ennélfogva elvesztette az apostoli jelleget és munkákat, megszűnt vonzani; míg a szabadabb protestantizmus kétezer, sőt több szektára szakadt és így vonzását nem bírta megtartani; a katholicizmus 20 évszázad után is vonzóerejének teljességében él. Räss 13 kötetben, az angol Brady és Oakeley megírták a konverziók történetét és biztosítanak bennünket nemcsak egyes és kiváló egyéneknek, hanem tömegeknek megtéréséről is. Ez a vonzás az, ami az Egyház világhelyzetét vallási tekintetben jóvá és szerencséssé teszi. Amit talán legjobban Thierry Ágoston azon szava fejez ki, amit Gratry oratorianus atyának mondott, aki őt bölcseleti érvekkel igyekezett katholikus hitvallásra bírni. Azt mondta neki: «Páter, maga nekem ne filozofáljon. Én ahhoz nem értek; én történész vagyok, voltaképpen pedig egy fáradt materialista. De ismerem a történelmet és abból látom, hogy ami a kereszténységen kívül van, az — semmi, ami a katholicizmuson kívül van, abban nincs tekintély. Elfogadom a katholikus Egyház Credo-ját». A második szempont az életvezetés vagy inkább az életművészet, a savoir vivre a katholikus Egyházban.