Kereszty Rókus: Jézus Krisztus. Krisztológiai alapvetés (Budapest, 1995)
Tartalomjegyzék
Rendszerező krisztológia 295 ben Istennek ellentmondott: akarata szabadságát. Minél szenvedélyesebben kívánja a saját maga faragta bálványait, annál reménytelenebbé 1 lesz a bálványok rabszolgája. A metafizikai magyarázata ennek a rabszolgaságnak az a tény, hogy a lélek mindig vágyai tárgyához hasonul. Ezért ha evilági, véges javakat tesz meg végső értéknek, szükségképpen beszűkül arra való képessége, hogy magasabbrendű lelki javakat kívánjon meg, nem is beszélve a végtelen, transzcendens isteni valóságról. A földi javakat bálványozó szenvedélyek pedig a személy legnemesebb központját, méltóságának alapját támadják meg, amennyiben megbénítják önbirtokló, önmeghatározó szabad akaratát. A szenvedélyek kiindulópontjául szolgáló vágyak csak a személy összetevői, de a szabad személyközpontnál kevesebbek és alacsonyabbrendűek. így többé már nem a személy határozza meg önmagát (nem ő elhatározásainak elégséges oka), hanem a nálánál kevesebb és alacsonyabbrendű szenvedélyek. így válik az abszolút szabadságra törő személy a személyénél alacsonyabbrendű javak és szenvedélyek rabszolgájává. Az abszolút szellem jogaira törő teremtett szellem nem képes többé a saját szellemi létét megvalósító szabad önbirtoklásra: a szellem alatti erők martalékává válik. Az önmagával, embertársaival és Istennel való meghasonlás, valamint a földi javak szenvedélyes megkívánása okozta rabszolgaság tehát egyszerre többfajta szenvedés forrása és ennyiben büntetés. Ezt a többszörös kielégületlenséget, az önmaga legmélyebb vágyaival való szembekerülést, a fokozatos kiégés és fásultság élményét azonban a bűnös csak akkor tudja gyógyító büntetésként felfogni, ha — legalábbis homályosan — vágyik valami jobb, végső fokon a megtérés után. Amíg teljesen azonosul bűnös énjével, addig a megtapasztalt szenvedés csak keserűséggel tölti el. Amint a bűn a testen keresztül válik érzékelhető valósággá, ugyanúgy a bűn büntetése is a testen keresztül fejti ki hatását. A bűnös többszörös meghasonlása és az anyagi világ alatti rabszolgasága a testi halálban (vagy legalábbis a halálfélelemben) lesz elkerülhetetlenül megtapasztalandó szenvedés. Ebből érthető, miért tekinti a Szentírás a testi halált a bűn természetszerű büntetésének (és Krisztustól elvonatkoztatva) az örök halál, vagyis az örök kárhozat érzékelhető előképének. Az önmeghasonlás szenvedése a halálban éri el természetszerű csúcspontját. Ti. az emberi lélek és test egy konkrét valóság: a test nem csupán „porhüvely" vagy ruha, amelytől szívesen megszaba-