Kincs István: A Leánymamák Fia I. kötet - Családi regénytár 21. (Budapest, 1902)
I. A postakocsiban
6 Erzsébetnek a másikat. Ott laktak Veszprém vármegyének egy kies mező városkájában egymásnak tőszomszédságában. Egymáshoz annyiból hasonlítottak, hogy mindkettőnek volt valamelyes vagyonkája az apja után s abból azután szépecskén' eléldegéltek. Került belőle czukorra, kávéra, s ugyan mi több kell még egy becsületes vén kisasszonynak? A tracscs magától jő már, mikor az Úristen az embernek nyelvét negyven és néhány unalmas esztendőnek kemény kövén tisztességesen kiköszörülte. Pedig hát a kávé és tracscs abban a korban a főeledel, a doromboló czicza a szórakozás, a közös balsors tudata a legédesebb vigasz. És meg is vigasztalták egymást Tóth Mari és Losonczi ^ Erzsébet. Válhatlanok voltak, mint a kenyeres jó pajtások; arczuk derült, mint az égbolt, ha mosolygó napsugárban fürdik, csak itt-ott szántotta meg egyegy bárányfelhő, akarom mondani ráncz a megelégedéstől csillogó homlokot. Az egész formájuk mintha hangosan azt kürtölte volna boldog-boldogtalannak, hogy mégegyszer jöjjenek bár a világra, hát mégegyszer leányasszonyoknak maradnak: száz kérőjük akadjon, de valamennyinek útilaput kötnek a talpára. Miattuk fölfordulhatott volna a világ, úgysem lett volna kit meggyászolniok, ki után búsulniok, ők a világ romjain is nyugodtan szürcsölték volna a maguk fekete levesét,