Kincs István: A Leánymamák Fia I. kötet - Családi regénytár 21. (Budapest, 1902)

I. A postakocsiban

6 Erzsébetnek a másikat. Ott laktak Veszprém vár­megyének egy kies mező városkájában egymásnak tőszomszédságában. Egymáshoz annyiból hasonlí­tottak, hogy mindkettőnek volt valamelyes vagyon­kája az apja után s abból azután szépecskén' elél­degéltek. Került belőle czukorra, kávéra, s ugyan mi több kell még egy becsületes vén kisasszony­nak? A tracscs magától jő már, mikor az Úristen az embernek nyelvét negyven és néhány unalmas esztendőnek kemény kövén tisztességesen kiköszö­rülte. Pedig hát a kávé és tracscs abban a korban a főeledel, a doromboló czicza a szórakozás, a közös balsors tudata a legédesebb vigasz. És meg is vigasztalták egymást Tóth Mari és Losonczi ^ Erzsébet. Válhatlanok voltak, mint a kenyeres jó pajtások; arczuk derült, mint az égbolt, ha mosolygó napsugárban fürdik, csak itt-ott szántotta meg egy­­egy bárányfelhő, akarom mondani ráncz a meg­elégedéstől csillogó homlokot. Az egész formájuk mintha hangosan azt kürtölte volna boldog-bol­dogtalannak, hogy mégegyszer jöjjenek bár a világra, hát mégegyszer leányasszonyoknak marad­nak: száz kérőjük akadjon, de valamennyinek úti­laput kötnek a talpára. Miattuk fölfordulhatott volna a világ, úgysem lett volna kit meggyászol­­niok, ki után búsulniok, ők a világ romjain is nyu­godtan szürcsölték volna a maguk fekete levesét,

Next