Kincs István: A Leánymamák Fia II. kötet - Családi regénytár 21. (Budapest, 1902)
I. Elevenen eltemetve
6 és híres ember vállott belőle s az elég volt nekik, az volt a tulajdon boldogságuk. Sokat nem tehettek érte, gyermeküknek fogadták, iskolába adták, pár garassal segítették, a többit a fiúnak magának kellett előteremtenie. És előteremtette. Isten vele volt mindig. Mikor pedig Zsigárdy, a gazdag pápai fiskális és földbirtokos vette védő szárnyai alá, mikor nem szorult már senkire, mindene megvolt, mire diáknak egyáltalán szüksége lehet, akkor a leányasszony-mamák a legnagyobb zavarba jöttek. Kívánták neki, tiszta szivükből örültek a szerencséjének s lelkűk mégis mintha fájdalmasan fölsírt volna. Azt hitték, elvesztétték gyermeküket. Pedig dehogy vesztették. Gyula nem feledkezett meg szerencséjében sem élte legnagyobb jótevőiről, a kisasszony-mamákról: mikor csak szerét ejthette, ellátogatott hozzájuk s úton-útfélen kimutatta, mennyire szereti őket. A leányasszonyok be-benéztek Pápára, szégyenkezve vittek az ifjú úrnak egy-egy kalácsot, tartottak tőle, hogy visszautasítja, hiszen minek is neki, mikor úgyis mindene meg van, mikor úgyis tejbe-vajba fürösztik, hanem Gyula a szives ajándékot mégis elfogadta, gyermeki hálás szívvel fogadta, elfogadta még a szerető lelkeknek összekuporgatott garasait is, pedig hát Zsigárdytól forintok is jutottak neki, csak kériiie sem igen kellett. És ez a leányasszo-