Kodolányi János: Zárt tárgyalás. Tanulmányok, vitairatok, emlékezések (Budapest, 2003)
Zárt tárgyalás
- Nem ez kell a tömegeknek, hanem a szociális tartalom! - kiáltott rám a baloldali bíró vasvillaszemmel. - Részben, nagyelvű bíró úr. A munkásság vezetőinek, a materialista, polgári szocialista boncoknak valóban a polgári, a szabadkőműves, a szocialista Ady és a materialista marxizmust prózában hirdető József Attila kell. Adyból az, hogy: „Az én apám reggeltől estig izzadva lót-fut, robotol...” És József Attilából a „döntsd a tőkét, ne siránkozz!”. Ámde a munkásoknak maguknak, a faluról városba tódult tömegeknek más is kell. A két táltos víziója kell. Az ő lelkével együtt zengő szimbólumvilága kell. Az Oskarán sámáni látomása és a késekkel játszó gyermek képe kell. Mikor értik meg a munkásság politikai vezetői, hogy a vezetettek mind a két költőben a transzcendens világ sugárzását isszák?! - A logikus tény pedig, amit nem hallgathatok el - folytattam -, az, hogy urbánusaink, polgári íródeákjaink, akiknek legfontosabb orgánuma a Magyar Csillag, beteges irtózattal fordulnak el a táltostól és rajonganak az íródeákért. Felhívom figyelmüket itt is arra a végtelen lenézésre, gúnyra, undorodásra, amellyel urbánusaink a „prófétáról” lépten-nyomon nyilatkoznak, amellyel „keleti ösztöneinket” ostorozzák, ahogy magyar s keleteurópai, tehát éppen szimbólumteremtő alkatunkat gúny tárgyává teszik. Ahogy saját magyar lelkiségüket titkolják. Eszményképük az íródeák. Pellengérre állítják Ady istenkeresését - az első istennek behódolt, írja Illyés, dicsőítik Kosztolányit, poeta doctusuk Babits, de belőle is csak a szépmíves, az „occidentális” íródeák s nem az elmúlás borzongató rémületének dadogó költője. Hadd hivatkozzam Máraira... - Igen, Márai, - sürgetett az elnök izgatottan. - Hát ő csak bebizonyította a polgár kultúrateremtő képességét? A kassai polgárok... - Igen, igen, Márai! - kiáltotta a zubbonyos. - Pfúj, Márai - legyintett a vállszíjjal. - Szeretnék tanúként hivatkozni Németh Lászlóra, az egyetlen kritikusra, aki röntgenfénnyel átvilágítván a kassai polgárokat, csontváz helyett papírmasét talált benne. - Németh Lászlóra ne hivatkozzék, mert rendbüntetéssel sújtom! - reccsentett rám az elnök. - Mégis csak hallatlan! Németh Lászlóra hivatkozik! - verte az asztalt a vállszíjjal. 136