Koroncz László - Zsédely Gyula (szerk.): Vasárnapi könyvünk. Homiliák, elmélkedések és olvasmányok a vasár- és ünnepnapi evangéliumszakaszok alapján (Budapest, 1985)
Homilíák, elmélkedések és olvasmányok a vasár- és ünnepnapi evangéliumszakaszok alapján
Heliogabalus római császár lakomát szerez. A mulatság csúcspontján megkérdezi vendégeit: „Hiányzik-e még valami boldogságotokhoz?” A válasz: „Itt már minden van Cézár: enni-innivaló, zene és színészek, de talán akadna még valami; a virágok, melyekkel megkoszorúzhatnánk magunkat.” — „Meglesznek azok is, kacag fel a császár” — majd intézkedik. Lezáratja az ajtókat, s a felső mennyezetről akkora halmaz csokrot, koszorút és virágszirmot öntet a társaságra, hogy szinte belefulladnak. Nem gondolod testvér, hogy ma is ezt teszi a világ? Hiszen ma is a régi jelszó járja: élvezd ki az életet! A keresztény bölcsesség viszont: „bármit teszel okosan tedd és nézd meg a végét /” Minden egyes Szilveszter-éj „az idők teljessége” és „kezdete” is egyben. Lezárult egy korszak és kezdődik egy új. Talán ezért is olvastatja fel a mai szentleckében Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt levelét az Egyház: „Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, s az Isten fiaivá lehessünk” (Gál 4, 4—5). Arra figyelmeztet azután bennünket, hogy Szűz Máriával és az ő Gyermekével töltsük az Ujesztendőt, hogy boldogok lehessünk. Mi pedig, mint Egyházunk tanulékony gyermekei tegyük fel magunknak a kérdést: melyik volt az az erény, amelyik Máriát boldoggá tette? Talán a tisztasága? Talán a szeretete, talán a szerénysége, vagy alázatossága? Rokona, Erzsébet asszony válaszol nekünk erre a kérdésre: „Boldog vagy Te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit mondott neked az Úr” (Lk 1, 45). Mária hitét magasztalja a régi antifóna is, „örülj Mária, mivel egyedül hiteddel megsemmisítetted az összes eretnekséget”. Soha nem éreztem még át úgy ezeknek a szavaknak jelentőségét, mint most, amikor kezembe került egy japán legenda a lányról és a császárról. A szegény lányka a patakban fehér ruháját mossa, amikor arrafelé sétál a császár. Megtetszik neki a kedves hajadon és megszólítja: „Nem lenne kedved hozzám jönni a császári palotába? Majd üzenek érted. Várj nyugodtan és ne menj férjhez!” A lány azt sem tudta, ébren van-e vagy csak álmodik. Napokig', hetekig, hónapokig és évekig másra sem tudott gondolni. S közben a szép Akaiko (ez volt a neve) nem ment férjhez. Minden kérőjét 57