Kovács Gábor: Mágia és Hit (Budapest, 2009)
Misztika
76 Mágia és hit ban; megmondom őszintén, hogy a zen-történeteket magam is érdeklődéssel és gyakorta nagy tetszéssel olvasom, s találkozom bennük sok olyan sajátsággal, amely önmagában egyáltalán nem démoni félrevezetés, hanem az emberi kreativitás kifejeződése. Az ún. koanok se mindenestül értelmetlenségek; paradoxonokat, látszólagos ellentmondásokat a nyugati irodalom is alkalmaz, s ha a koant egyszerűen irodalmi dimenziójában tekintem, eszembe se jut megtagadni tőle az elismerést. A paradoxonnak van kifejező funkciója. Amikor Mikes Kelemen azt írja képzeletbeli nagynénjének: „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem feledhetem Zágont”, ebbe a paradoxonba a száműzetés és a honvágy minden keserűségét sikerül szelíd öniróniával belefoglalnia. Előttem van boldogult anyai nagymamám, aki méltatlankodva hallgatta a televízióban elhangzó József Attila-sort: Mikor születtem, a kezemben kés volt... „Mikor született, hogy lehetett a kezében kés?” kérdezte nagymama panaszosan a világmindenségtől. Csakhogy a költészet a szavaknak nem csupán értelmi jelentését használja, hanem hangulatát, aszszociációs zónáját, szimbólum-értékét is, amit fantáziával és intuícióval kell megragadni, nem diszkurzív gondolkodással. Ez a sor éppen paradox voltával fejezi ki szuggesztíven az embert befogadó világ könyörtelenségét - Radnóti Miklós ezt így írta meg, saját születéséről beszélve: Kiáltottam, nem kell a világ! goromba! A két verssor ugyanazt mondja intellektuális szinten, ám a József Attila-sor elemibb, megragadóbb,