Mézes János: A Kántorék Annuskája. Regény fiatal lányok számára (Budapest, 1928)
Előszó az óriás platánról s a kis muskátliról…
ELŐSZÓ az óriás platánról s a kis muskátliról...- rííjiKKADT nyári alkonyat csendjében ül együtt az m ezüstfehérhajú méltóságos asszony s a fiatal, neveü§ tőszemü újságíró az egyik leánderes és orchideás füredi villa megejtóen szép terraszán. A nap lement már, a hold még nem jött fel. Az ózondús nyári alkonyat tobzódása, idegbizsergető percei ezek. Hasonlatosak azokhoz az édes, izgalomteli pillanatokhoz, mikor az érett, karcsú, szép leány a báliruhája felvételéhez készülődik, amelyben a varázsos éjtszakába akarja belopni a felkelő napot... Mikor az élet nevető ígéreteinek beváltásában bizakodik s a homályon át csak a boldogság kacagó és fényes karjainak lágy ölelését érzi. .. Köröttük néma nyugalom. A platánok szürkefoltos törzsei, mint évszázados lovagvárak oszlopai, nyúlnak felfelé. Az égből itt-ott csillanik elő egy-egy alig villogó kis csillag udvaraként az égbolt homályba vesző sötétkékje. A strand felől halkan, elmosódottan ütődik fel néha valamelyik életvidám, szerelmes kislány kacagása. . . Keveset beszélnek. Nem érzik szükségét a szavak fölösleges áradatának. Csendes megegyezéssel merülnek el a megejtő nyári alkonyat édes és titokzatos homályában. Az asszony befelé néz, az ő gyönyörű, szép, varázsos életének nagy és erős színfoltjai vonulnak el a lelkiszemei előtt. A férfi a természet pazar szépségeinek rabja e percben és rózsás képzelete forró nyári témák piros szirmait illesztgeti össze. Végre is Orlayné töri meg a csendet: 1*3