Mig Balázs et al.: Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye névtára és évkönyve. 2007 (Budapest, 2007)
III. fejezet: A főegyházmegye területi és személyi beosztása
354 Pesti déli espereskerület A Központi Oltáregyesület 1927-ben megveszi a Bokréta u. 35. sz. alatti házat lelkész! lakásoknak. A második világháború alatt, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a templom, a rendház és zárda, valamint a lelkészi ház súlyos károkat szenvednek, amelyeket a főváros támogatásával a hívek adományából kijavítanak. 1950-ben az Örökimádó rend tagjai visszatelepülnek Belgiumba. Ettől kezdve a hívek igyekeznek az Oltáriszentség imádását napközben biztosítani. 2006 szeptemberétől a lelkészség épületébe a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség költözik, hogy jelenlétével az Örökimádás templomot és híveit szolgálja. Az utóbbi években az egyházmegye és a hívek segítségével sikerült a templom Üllői úti homlokzatának valamint a lelkészház teljes külső és részleges belső felújítását elvégezni. A templom belső felújítása és ennek részeként jelenleg a fűtés korszerűsítése folyamatban van. A templom életét a Központi Oltáregyesület, a karitasz, az énekkar valamint több ifjúsági közösség gazdagítja. Búcsú: úrnapja TEMPLOMIGAZGATÓ: SZEIDEL PÉTERI0'0 Boldogság Katolikus Közösség) 4. BUDAPEST-KÜLSŐ-FERENCVÁROS - Szent Kereszt Plébánia (1091 Üllői út 145. Tel/Fax: 358-1528, 378-0356, e-mail: szent.kereszt@freemail.hu) A Kisegítő Kápolna Egyesület helyi szervezete 1921-ben alakul meg, és azzal kap nagy lendületet, hogy a Kápolna Egyesület országos főtitkára, dr. Rónaszéki Trux Jenő, aki később a külső-ferencvárosi egyházközség elnöke is lett, bekapcsolódik a helyi munkába. Először a Gyáli úti iskola tornatermében nyílik lehetőség szentmise bemutatására. A főegyházmegyei hatóság 1925. szeptember 1-jén részben a ferencvárosi, részben a kőbányai plébániák területéből felállítja a Szent Kereszt plébániát és Farda Adolfot bízza meg vezetésével. Ugyanakkor a főváros a Mária Valéria-telep egyik barakkházát adja át kápolna és plébánia céljára. 1930-ban készül el dr. Fábián Gáspár műépítész terve szerint a templom (573 m2), amelyet Serédi Jusztinián hercegprímás szentel fel 1930. szeptember 14-én, a templom titulusának ünnepén. 1941-ben épült az egyházi tulajdonban levő plébániaház. - A második világháború alatt, az 1944. április 3-i bombatámadás során sokan életüket vesztik a hívek közül, a templom és a plébánia azonban csak kisebb anyagi károkat szenved. Az 1960-as években a lebontott nyomortelepek és szükséglakások helyén épül fel a József Attila-lakótelep, és ezzel a plébánia a főváros legnagyobb lélekszámú plébániái között szerepel. - Templomát minden hónap utolsó péntekén, amikor a Szentföldről származó kereszttel ünnepélyes keresztúti ájtatosságot végeznek, más plébániákról is sok hívő keresi fel. A szentély falképeinek restaurálása 1997- ben készült el. Az épület teljes felújítása, teljes korszerűsítése 2005-re, a felszentelés 75. évfordulójára készült el. A templom a Ferencvárosi Önkormányzat védett épülete. Búcsú: szeptember 14. Szentségimádás: május 3. és augusztus 3. Anyakönyvek: 1925-től, előtte a ferencvárosi plébánián. Lakosok száma: 18 000 Hívek száma: 12 000